Madarász Viktor

2005. december 14. 11:00

1830. december 14-én született a Gömör megyei Csetneken (ma Stitnik, Szlovákia). Apja egy vasgyár igazgatója és fémáru-kereskedő volt, ő maga 1848-ban a pozsonyi jogakadémiáról lépett be a honvédségbe. Végigharcolta a szabadságharcot, egy ideig bujdosott, majd jogot tanult a pécsi egyetemen. Művészeti tanulmányait 1853-ban kezdte a bécsi festészeti akadémián, de az ottani ókonzervatív légkört megelégelve Ferdinand Waldmüller magániskolájába ment, akit akkoriban merész újítónak tartottak, bár csak témáiban különbözött az akadémikus festőktől. Madarász ekkor festette Kuruc és labanc és Thököly álma című képeit, majd 1856-ban a magyar festők közül elsőként, Párizsba ment.

Az École des Beaux-Arts-ban tanult, első itt készült képei (Zrínyi Péter a fogságban, Zrínyi Miklós) a nemzeti ellenállás szellemét hirdetik. Az 1859-ben festett Hunyadi László siratása című képpel először a Pesti Műegylet kiállításán aratott sikert, majd 1861-ben a párizsi Salon éves seregszemléjén megkapta a francia állami nagy aranyérmet. Ezt tekintik főművének, Théophile Gautier, a korszak neves kritikusa kiemelte az alkotás "romantikusan gyászos költőiségét".

Madarász állandó kapcsolatban volt a magyar emigráció kossuthi szárnyával, témáit szinte kizárólag a magyar történelemből merítette, szabadságharcos élményeit transzponálva át a régmúltra. Hősi és tragikus emlékeket idézett, bár legtöbb nagy képét: a Zrínyi Ilona elfogatását, a Dobozit, a Zách Feliciánt, a Zrínyi és Frangepánt Párizsban festette. Legjobb portréjának Tierry Amadé képmását tartják. A Dózsa népe már nemcsak a főnemesi ellenállást, de a népi forradalom tragédiáját is megjeleníti. Az önkényuralom idején Madarász itthoni népszerűsége vitathatatlan volt, az ő műveit reprodukálták legtöbbet.

Párizsi sikerét mutatja, hogy Eugénia császárné megvásárolta Krisztus az olajfák hegyén című vásznát. Az akkoriban születő modern francia irányzatok, Delacroix, Courbet vagy Manet stílusa nem hatottak rá, bár ismerte őket. Élete végéig ragaszkodott a "forradalmár festő" szerepéhez, s kifejezési eszközeihez is. Nála a romantika inkább belső életérzés, mint formanyelv, bár volt érzéke a realizmushoz is, mint azt több tanulmánya igazolja. Felfogása Eötvös József nézeteit tükrözi, aki szerint "ha valaha magyar festészet lesz, az a történeti festészethez fog tartozni". Ezt a megközelítést vallotta másik nagy historikus festőnk, Székely Bertalan is. Madarász festészete egyre inkább a történelem illusztrálásában merült ki stílusa akadémikus lett - színpadszerű jelenetekkel, pszichikai patronokkal egészítve ki művészi intenciót, keverve a klasszika és romantika megoldásait.

Külföldi sikereiről a hazai közvélemény is rendszeresen értesült, 1870-es hazatérésekor mégis szinte általános fanyalgás fogadta. Az 1867-es kiegyezés után ugyanis megváltozott a festészet témaköre és irányvonala, s kiment a divatból a forradalmi hangú, osztrákellenes piktúra. A kor hivatalos festője Benczúr Gyula lett, akivel szemben Madarász egy történeti képpályázaton, Bethlen Gábor tudósai körében című vázlatával alul maradt. Emiatt elkedvetlenedett, egyre nehezebb anyagi helyzetbe került, támadás is érte Keleti Gusztáv részéről, aki elmarasztalta Podjebrád cseh király bemutatja Mátyásnak a magyar főurak küldöttségét című vásznát.

Madarász megfestette Zápolya Izabellát, az Ónodi országgyűlést, Petőfi halálát. Legjobb ekkori alkotásai portrék: felesége és Izsó Miklós arcképe. 1880-ban szakított az alkotással, s az apja után rá maradt fémáru-kereskedésből próbált megélni, cége azonban hozzáértés híján 1902-re csődbe ment.

Ekkor újra festeni kezdett, a nagy tehetségű művész ekkor olykor már-már giccsbe hajló képeket alkotott: egy Önarcképet, A koldus sírját és a Feltámadást. 1896-ban - nyilván korábbi érdemei elismeréseként - millenniumi állami aranyérmet kapott. 1917. január 10-én halt meg Budapesten.

Madarász Viktor a nemzeti romantikus festészet legnagyobb mestere, a magyar múlt megjelentésével hazafias célokat akart szolgálni. Felismerte a francia művészet jelentőségét, ám annak csak második vonalát becsülte. Festészete a 19. század második felének európai művészetéhez képest nem, de az akkori magyar viszonyokhoz képest nagyon is korszerűnek mondható. Ez a festészet kénytelen sokat feladni önmagából, festőiségéből, az irodalmi, színházi eszközök kedvéért, de az akkori magyar szemnek, a képpel, színnel, kompozícióval akkor barátkozó magyar közönségnek így volt festői és befogadható.

(Múlt-kor/MTI-Panoráma)
Címkék
Olvasta már a Múlt-kor történelmi magazin legújabb számát?
Kedvezményes előfizetés egy évre (4 szám)
Bankkártyás vásárlás esetén 25% kedvezmény

A 4. lapszámot ajándékba adjuk.

6368 Ft helyett

4776 Ft

Banki átutalás, csekkes fizetés esetén 20% kedvezmény

6368 Ft helyett

5085 Ft

Előfizetek a magazinra
kérdésem van az előfizetéssel kapcsolatban
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

X
Megjelent a Múlt-kor történelmi magazin 2017. őszi száma