II. Jakab (Stuart-ház)
2005. október 4. 19:02
URL: https://mult-kor.hu/cikk.php?id=11024&pIdx=2
Az áttért fiatalember
Jakab, II., (szül. 1633. okt. 14. London, Anglia - megh. 1701. szept. 16/17. [a régi naptár szerint szept. 5/6.] Saint-Germain, Franciaország), Nagy-Britannia utolsó katolikus királya 1685-től 1688-ig; a trónról való eltávolítása, valamint III. Vilmos és II. Mária megkoronázása révén végleg megszilárdult Angliában a Parlament hatalma.I. Károly és Henrietta Mária második életben maradt fia volt. 1634 januárjában lett York hercege. Az angol polgárháború idején, 1642 októberétől Oxfordban élt, amíg a várost 1646 júniusában el nem foglalták a Parlament erői. A Parlament rendeletére a St. James-palotába vitték, ahonnan 1649 elején anyjához utazott Franciaországba, 1652 áprilisában beállt a francia hadseregbe, és részt vett négy hadjáratban. Felettese, a nagy francia generális, Turenne vikomtja megdicsérte bátorságáért és rátermettségéért. Amikor bátyja, II. Károly 1656-ban szövetséget kötött a spanyolokkal Franciaország ellen, Jakab - némi vonakodás után - átállt bátyja oldalára, és a spanyol had jobbszárnyát vezette 1658 júniusában, a `dűnék csatájá`-ban.
Miután fivére, II. Károly 1660-ban elfoglalta az angol trónt, Jakab lett a hadiflotta parancsnoka. Sokat tett az ütőképesség megőrzéséért, valamint a hadiflotta szervezetének megreformálásáért. A gyarmatok terjeszkedését is támogatta. Az ő kezdeményezése nyomán foglalták el Nieuw Amsterdamot 1664-ben a hollandoktól, és a tiszteletére nevezték el New Yorknak. A második és a harmadik holland-angol háború kezdő hadműveletei során ő irányította a flottát.
A politikában élénken támogatta Clarendon earljét, akinek leányát, Annát 1660 szeptemberében feleségül vette. Esküvője előtt és után - bátyjához hasonlóan - nőcsábász hírében állt. 1668-ban vagy 1669-ben mégis katolikus hitre tért, igaz, bátyja ösztönzésére 1672-ig az anglikán vallás szertartásai szerint vette magához a szentségeket, s 1676-ig látogatta az anglikán istentiszteleteket. II. Károly azt is megkövetelte, hogy Jakab két lányát, Máriát és Annát protestáns hitben neveljék.
Áttérése nemigen befolyásolta politikai nézeteit, amelyeket elsősorban a kivégzett apja iránti tisztelet és az anglikán egyház konzervatív köreihez fűződő kapcsolatai határoztak meg, olyannyira, hogy barátságosabban viselkedett az anglikán egyházzal, mint protestáns fivére. Lelkesen üdvözölte a tervet, hogy Anglia avatkozzék be ismét az európai háborúba - ezúttal a hollandok oldalán -, és beleegyezett, hogy idősebbik lánya, Mária hozzámenjen a protestáns Orániai Vilmoshoz (1667).
Minthogy Károly felesége, a királyné gyermektelen volt, Jakabnak, mint a trón várományosának áttérése közfelháborodást keltett. Jakab 1673-ban inkább lemondott minden hivataláról, semmint, hogy katolicizmusát megtagadó esküt tegyen. Vallási hovatartozása így nyilvánosságra került. Ugyanebben az évben meghalt első felesége, és ő provokatív módon a római katolikus Modenai Máriát vette feleségül. Ezek után 1678-ra már sokan elhitték a `pápista összeesküvés` kiagyalt történetét, amely szerint egyes katolikusok Károly meggyilkolását és Jakab trónra ültetését tervezik. 1679 és 1681 között három parlamenti ciklus igyekezett Jakabot kizárni a trónöröklésből. E válságos időszakban Jakab emigrációba vonult Brüsszelbe és Edinburgh-ba. Olyan szívósan védelmezte jogait, hogy a kizárás követelői végül is feladták a küzdelmet. 1682-ben visszatért Angliába, és ismét visszaszerezték és megerősítették hatalmukat a helyi kormányzásban, miután a maguk előnyére szervezték újjá a városi és megyei vezetőtestületeket. 1684-ben már Jakab volt az ország legbefolyásosabb politikai személyisége. 1685. február 6-án, amikor végre trónra ülhetett, alig hangzott el nyílt kritika a személye ellen. Úgy látszott, az anglikánok erőteljes támogatásával ő lehet a XVII. század egyik legnagyobb hatalmú brit királya.
Katolikus király Anglia élén
Az 1685 nyarán kitört két sikertelen felkelés azonban, amelyet Angliában Monmouth hercege, Skóciában pedig Argyll hercege vezetett, alapjában változtatta meg az új király szemléletét. A felkeléseket irgalmatlanul leverte, a hadsereg létszámát megnövelte, és az új ezredeket katolikus tisztekre bízta, akik feltétlen hűséget tanúsítottak az uralkodó iránt. Ez utóbbi lépés a király és a Parlament közötti vitához vezetett, ezért az uralkodó 1685 novemberében felfüggesztette a Parlamentet, és többé össze sem hívta. 1686-ra a király és korábbi szövetségesei, az anglikán toryk között mélyült a szakadék. A királyi ítélőszék bírái a Golden kontra Hales perben a király kedvéért fölmentették néhány személyt a (protestáns) `hitvallás esküje` (Test Oath) alól. Katolikusok kerültek a Titkos Tanácsba, valamint egyéb magas állami hivatalokba. Egyházi ügyekkel foglalkozó bizottság alakult, hogy Jakabnak, mint az anglikán egyház törvény szerinti fejének hatalmát e területen is érvényesítse. Első intézkedése az volt, hogy elmozdítsa posztjáról Henry Comptont, London püspökét, a királyi politika egyik legismertebb bírálóját.Jakab 1687-ben erőteljesebben folytatta katolikus politikáját, és elmozdította tisztségéről két anglikán sógorát: Clarendon és Rochester earljét. Az oxfordi Magdalen College-ot római katolikusoknak engedte át, és a pápa hivatalosan nunciust akkreditált a St. James-palotába. Áprilisban Jakab kiadta az ún. `türelmi nyilatkozatot` (Declaration of Indulgence), amely érvénytelenítette mind a katolikusokra, mind a nem anglikán protestánsokra (az ún. disszenterekre) nézve a hátrányos törvényeket. Júliusban feloszlatta a Parlamentet, szeptemberben pedig kampányba kezdett, hogy megnyerje a disszentereket, és támogatásukkal kívánalmainak jobban megfelelő Parlamentet hozzon létre.
Mindmáig nem világos, pontosan mit is akart. Bizonyos kijelentései azt sejtetik, hogy őszintén hitt a vallási tolerancia alapelvében, más megnyilatkozásai szerint viszont a római katolicizmust tartotta a hegemón, ha ugyan nem az egyetlen államvallásnak. Ez a zavarodottság alighanem tükrözi elmeállapotát, amely kétségtelenül romlott 1687-88-ban.
A királyné váratlanul teherbe esett (1687. nov.), s ezzel kézzelfogható közelségbe került az, amitől az angolok féltek: a katolikus trónöröklés. A városi vezetőtestületek, megyei tisztikarok, magisztrátusok `újjászervezése` a tél folyamán feldühítette a protestáns főnemesség és a köznemesség zömét, hiszen mindez az ő politikai és társadalmi hatalmuknak ártott a leginkább. Már 1687 tavasza óta sok vezető angol politikus felvette a kapcsolatot Orániai Vilmossal, aki az angol trón várományosának, Jakab lányának, Máriának volt a férje, egyszersmind az európai protestánsok vezére a francia XIV. Lajos ellenében. Jakab 1688. április 27-én újra kiadta a türelmi nyilatkozatot, május 4-én pedig elrendelte, hogy hirdessék ki a templomokban. Canterbury érseke és hat püspöke kérelmezte Jakabtól a rendelete visszavonását. Kérelmüket nyilvánosságra hozták, és Jakab elkövette azt a hibát, hogy a szerzőket perbe fogta lázító rágalmazásért. Június 10-én a királyné némiképp rejtélyes körülmények között fiút szült.
Az uralkodó bukása
Június 30-án a hét püspököt a bíróság felmentette, és hét angol főember még aznap levelet küldött Orániai Vilmosnak. Kérték, hogy induljon el hadával Angliába, és ott hívjon össze szabad Parlamentet, amely döntést hoz az újszülött walesi herceg legitimitásáról. Jakab biztos volt abban, hogy seregei meg tudják akadályozni az inváziót. Vilmos hajóra szállt, a nem sokkal korában kitört általános európai háborúzás közepette elkerülte az angol flottát, és 1688. november 15-én (a régi naptár szerint november 5-én) partot ért a Tor-öbölben, Brixhamnél. A `hadjárat` során Jakab protestáns katonái olyan tömegesen álltak át az ellenséghez, hogy a király nem mert nyílt csatába bocsátkozni. Ráadásul Anna lánya is cserbenhagyta. Megpróbált Franciaországba menekülni, de Kentben feltartóztatták. Tizenkét nappal később, december 23-án, hagyták, hogy elszökjön. 1689. február 12-én a Parlament bejelentette Jakab lemondását, másnap pedig felkínálta a koronát Vilmosnak és Máriának; a skót Parlament májusban tette meg ugyanezt.Jakab 1689 márciusában partra szállt Írországban. A Dublinba összehívott ír Parlament elismerte királynak. Vilmos azonban 1690. július 11-én (a régi naptár szerint júl. 1-jén) a Boyne folyónál legyőzte a Stuart-párt ír-francia csapatait, és Jakab visszatért francia földre. A következő évben Vilmos tábornokai visszahódították Írországot. Jakab gyorsan öregedett, és egyre inkább pietista hitvese befolyása alá került. A rijswijki béke, melyet Anglia és Franciaország kötött meg 1697-ben, végképp eloszlatta reményeit a restaurációra.