2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Johnson, Andrew

2005. augusztus 2. 09:36

Amerikai elnökök a Múlt-koron

120 éve halt meg Ulysses Grant amerikai elnök
160 éve halt meg Andrew Jackson amerikai elnök
140 éve gyilkolták meg Lincolnt
200 éve született Franklin Pierce
Jimmy Carter 80 éves
Nyolcvanöt éve halt meg Theodore Roosevelt
1809. december 29-én született Raleigh városában egy kocsmai portás és egy szövőnő kisebbik fiaként. Apja hároméves korában meghalt, a család ezután gyakran éhezett, így a koldusszegény anya tizennégy éves korában egy szabóhoz adta be fiát. Johnson gyorsan tanult, de egy gyerekes csíny miatt menekülnie kellett szülővárosából. Tennesse államban telepedett le, tizennyolc évesen saját műhelyt nyitott és nem sokkal később megnősült. Iskolába soha nem járt, olvasni inasként a vevők tanítgatták, írásra és a matematika alapjaira iskolázottabb felesége oktatta. Johnson gyorsan a helyi közösség népszerű és megbecsült tagja lett, 1829-ben városi elöljáróvá választották, ezután meredeken ívelt felfelé politikai karrierje. Hamarosan már polgármester volt, bekerült az állami törvényhozásba, ahol a rabszolgatartás ellenzőjeként lett ismert - meg azzal, hogy sikertelenül lobbizott egy Észak-Karolina, Virginia, Georgia és Tennessee alkotta új állam, Frankland létrehozása mellett. A szegény sorból kiemelkedő, az ültetvényes arisztokráciát hevesen ostorozó "egyszerű ember" 1843-ban a washingtoni Képviselőház tagja lett, 1853-ban Tennessee állam kormányzójának, 1857-ben, már a polgárháború előestéjén szenátornak is megválasztották.

1860-ban új fejezet kezdődött életében. Abraham Lincoln elnökké választása után a déli államok - beleértve Tennesseet - az Uniótól való elszakadásra készültek. Különösen a rabszolgatartás kérdése körüli viták voltak hevesek; Johnson déliként lojális volt ehhez az intézményhez, de eltérően a déliek többségétől, még lojálisabb az Egyesült Államokhoz. Sokszor szó szerint is életét kockáztatva, forró hangulatú gyűléseken érvelt államában az elszakadás ellen, állandóan töltött fegyvert hordott magánál és néha használta is. Amikor a szakításra mégis sor került, ő Washingtonban maradt - döntése az északiak szemében hőssé, a déliekében árulóvá tette. Tennessee már a polgárháború elején hadszíntérré vált, s miután az északi Unió seregei területének nagy részét elfoglalták, 1862-ben Lincoln elnök háborús kormányzóvá nevezte ki.

Johnson a háború végéig hivatalában maradt, és nagy ügyességgel csillapította a kedélyeket. Teljesítménye elismeréséül 1864-ben a republikánusok demonstratív módon a déli és demokrata Johnsont jelölték Lincoln alelnökének. A hivatali esküt 1865. márciusában tette le, de a közvéleményben rossz benyomást keltett. A megfázással küszködő politikus barátai bíztatására némi whiskyvel kezelte magát, de túladagolta az italt és tántorgott, majd összefüggéstelen beszédet tartott. Hat héttel később Lincoln merénylet áldozat lett, az elnöki tisztség Johnsonra szállt.

Johnson szerepe a polgárháború utáni újraépítésben ma is erősen vitatott. Annyi biztos, hogy szinte minden lényegi kérdésben szembekerült a Kongresszussal és saját kabinetjének tagjaival is, számos fontos törvény vétója ellenében lépett érvénybe. A győztes északiak körében uralkodó volt az a nézet, hogy a Dél lojalitásának biztosítása érdekében a rabszolgaságot erőszakkal kell eltörölni, az államok jogait tisztelő Johnson viszont úgy vélte, ezt a déliekre kell bízni. Meggyőződése volt az is, hogy a Kongresszus nem hozhat a Délre vonatkozó törvényeket úgy, hogy az érintett államok képviselői nincsenek jelen. Az elnök és a Kongresszus elkeseredett vitákba keveredett, 1867-ben Johnson tiltakozása ellenére fogadták el a Délt katonai irányítás alá helyező törvényeket.

A pohár akkor telt be, amikor az elnök felmentette hadügyminiszterét, akit azzal vádolt, hogy túlságosan szimpatizál a törvényhozással. A miniszter hivatalában elbarikádozta magát, a Kongresszus pedig 1868. február 24-én az Egyesült Államok történetében először megindította az impeachment folyamatát. Ez lehetővé teszi, hogy a szenátus peren és bíróságon kívüli eljárásban, kétharmados többséggel felmentse hivatalából az elnököt, ha az felségárulást, vesztegetést, vagy más, közelebbről meg nem határozott "súlyos bűncselekményeket és jogsértéseket" követ el. Johnson ellen az volt a vád, hogy megsértette a tisztségek betöltéséről szóló, egy évvel korábban hozott törvényt, mert a miniszter felmentésekor nem kérte ki a szenátus jóváhagyását. A kezdeti tizenegy vádpontból végül háromról szavaztak a szenátusban, ahol Johnsont egyetlen szavazattal mentették fel a vádak alól. (Az eljárást azóta csak Richard Nixon ellen indították meg a Watergate-ügy kapcsán, de ő ezután lemondott. Bill Clinton ellen a Monica Lewinsky ügy kapcsán hamis tanúzás és az igazságszolgáltatás akadályozása miatt végigvitték az eljárást, de a szenátus 1999 februárjában felmentette.)

Johnson elnökségének hátralevő része ezután már viszonylag eseménytelenül telt. Elnökségének egyetlen érdemleges külpolitikai eredménye Alaszka megvásárlása Oroszországtól 7,2 millió dollárért.

Hivatali idejének letelte után még megpályázta a demokrata elnökjelöltséget, de veszített, így visszatért államába. Ezután többször próbált, sikertelenül, visszatérni a nagypolitikába, végül 1874-ben még egyszer megválasztották szenátornak. Helyét 1875. márciusában foglalta el, de csak egy ülésen tudott részt venni. Az Egyesült Államok egyik legtisztességesebb és ugyanakkor legbalszerencsésebb elnöke 1875. július 31-én halt meg egy szélütés után.

(Múlt-kor/Panoráma - Vladár Tamás, Sajtóadatbank)

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár