Ipolyi Arnold, a historiográfus főpap

Életútja

1823. október 20-án született a Hont megyei Disznós településen. Édesapja, Stummer Ferenc vármegyei tisztségviselő, édesanyja Szmrecsányi Arzénia, az egyik legősibb felvidéki család sarja volt. Ősei közt tartják számon a csodatevő Szmrecsányi Dénes karthauzi szerzetest, aki a 13. század végén szentség hírében halt meg. Ipolyi rendkívüli képességű gyermekként 12 éves korára 6 gimnáziumi osztályt végzett el Balassagyarmaton, magánvizsgái után pedig az esztergomi főegyházmegye kisszemináriumába, a pozsonyi Emericanumba került. Itt két évet tanult, majd két újabb évig a nagyszombati érseki líceumban filozófiát hallgatott. Ezután teológiát tanulni a bécsi Pázmáneumba küldték, ahol  új világ tárult fel előtte. A kollégium melengető fészke volt a magyar szellemiségnek, főképpen az önképzőköre. Ipolyi itt kezdett írni, a Stummer név mellé itt vette fel az Ipolyi nevet. Két, a Magyar Iskolába benyújtott dolgozata - "Vallás és művészet", valamint "A magyarok ősvallása" - szinte élete programjának hat.

 

21 évesen végzett a teológiával, majd 3 évet várnia kellett a papszenteléssel, a kánoni korig. 1845-ben Mednyánszky Alajos kamarai elnök fiának nevelője lett, és ezzel megkezdődött életének sajátos, nevelősködő szakasza, melyet később a Pálffy-Daun családnál folytatott. A főrangú házaknál betöltött nevelői megbízatás sok papi pályának volt első állomása ebben az időben, habár Ipolyinak ez nem jelentett társadalmi emelkedést. 1847-ben áldozópappá szentelték és Komáromszentpéterre került káplánnak. Az 1848-as események alatt Pozsonyban volt hitszónok. Édesapja még ebben az évben meghalt, családja anyagi gondokkal küszködött. Pálffy gróf ezért ajánlotta fel Ipolyinak a plébánosi megbízást. Itt végre jutott ideje tudományos munkájával foglalkozni. Kidolgozta Magyar mythologiáját, és élénk levelezésben állt ifjú tudós kortársaival, és szívesen vendégül is látta őket. Rómer Flóris írta Ipolyiról és hatalmas könyvtáráról: "Ipolyi maga egy eleven könyvtár!"

 

1860-ban egykori tanítványa, ifjabb gróf Pálffy Lipót a pápai állam hadseregének tisztjeként kitüntetést kért Ipolyi számára IX. Pius pápától, így lett 37 éves korában a Pápai Család tagja. Bartakovics Béla egri érsek a törökszentmiklósi plébániájára hívta az ekkor már neves írót és tudóst "hogy több időt szentelhessen a haza díszére váló tudományos kutatásainak". Három évig élt Törökszentmiklóson, itt kezdte meg egyháza és hazája felvirágoztatására irányuló közszereplését. 1862-ben Konstantinápolyba utazott a török által elzsákmányolt corvinák felkutatására, és felkereste Rákóczi sírját is. Bartakovics érsek főpappá, kanonokká kívánta Ipolyit kinevezni, de a plébános irigyei igyekeztek ezt megakadályozni: "Egészen elhagyta nemesi, de német hangzású Stummer családi nevét. Konstantinápolyban emigráns magyarokkal találkozott és misézett Rákóczi sírjánál." 1863-ban a király mégis borsmonostori apáttá nevezte ki, ezzel az egri káptalanba került. A káptalan jegyzőjeként nem zárkózott el a hitszónoki tevékenységtől sem. 1869-ben az egri főegyházmegyei könyvtár prefektusa lett, de még ebben az évben Budapestre költözött, mint a Központi Papnevelő Intézet rektora, ugyanakkor a prímás a Szent István Társulat alelnökévé is kinevezte.
Közéleti tevékenysége Budapesten kiszélesedett.

 

1871-ben besztercebányai püspökké nevezték ki, s a város számára áldásos hatással volt Ipolyi püspöksége. Női ipariskolát, szakipari tanműhelyeket emelt, különös gondja volt az ifjúság lelki és szellemi nevelésére. 1886-ban nagyváradi püspöknek, a leggazdagabb magyar egyházi javadalom élére nevezték ki, de alig négyhónapnyi kormányzás után, 1886. december 2-án, 64 évesen elhunyt. Teste a nagyváradi székesegyház kriptájában nyugszik.

1. Életútja
2. Történetelméleti munkássága