Nyilvánosak Churchill titkos iratai Palesztináról
2004. szeptember 28. 09:02
Titkosított levéltári anyag került nyilvánosságra Angliában, melyből kiderül: a brit miniszterelnök alkut akart kötni a szaúdi királlyal.
A brit országos levéltár nemrég újabb iratok titkosságát oldotta fel. A dokumentumokból kiderül, hogy a kormány 1971-ben 50 000 fontért megvásárolhatta volna Winston Churchill hagyatékát. Huszonöt évvel később, az állam és a Sir Winston hagyatékát gondozó megbízottak közti hosszas huzavona után a John Major vezette kormány nem kevesebb, mint 12 és fél millió fontért vette meg az egykori miniszterelnök személyes iratait.
A kormány annak idején azzal érvelt, hogy a milliónyi oldalra rúgó irattömeg jó része állami tulajdon, míg a Churchill-család a cambridge-i Churchill College-ben szerette volna elhelyezni a dokumentumokat. Sir Burke Trend államtitkár 1971-es, Churchill volt magántitkárának, Sir John Colville-nek írt levelében az olvasható: az államnak "nincs arra pénze", hogy az iratokat megvásárolja.
Más iratok a Palesztina jövőjéről folytatott titkos tárgyalásokról szólnak. Egy 1943-as, a Gyarmatügyi Hivatalból származó irat tanúsága szerint Churchill arra akarta rávenni Ibn Szaud szaúdi királyt, legyen segítségére abban, hogy Palesztinát a zsidóknak adják. Cserébe 20 millió angol fontot ígért és azt, hogy egy újonnan létrehozandó arab konföderáció vezető hatalma Szaúd-Arábia lehet.
Miután az amerikaiak tudomást szereztek Churchill titkos tárgyalásairól a későbbi izraeli elnökkel, Chaim Weizmann-nal, Anthony Eden külügyminiszter aggodalmát fejezte ki a kormányfőnek. Churchillnek írt levelében Eden így fogalmazott: "Nem tudom, Dr. Weizmann-nak menyire van felhatalmazása, hogy az Ön nevében beszéljen, de kissé aggódom a Washingtonban ennek kapcsán keletkező zavarodottság miatt."
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
29. A kétpólusú világrend
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Alig egy évtizeddel élte túl a jugoszláv állam Josip Broz Titót
- Mind az Anschlussról, mind a Habsburgokról lemondott Ausztria az önállóságért
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- A nevettetés és az önirónia nagymestere volt Kabos László tegnap
- Utasszállítóból lett hadihajó az óceán királynője, a Queen Mary tegnap
- A brüsszeli Bartók-fesztivál szakmai előadásokkal és koncertekkel várja az érdeklődőket tegnap
- Korunk kettőssége rajzolódik ki a Szépművészeti Múzeum Kitalált világok című kiállításán tegnap
- A Szent Szövetség egyesítette Európa nagyhatalmait a forradalmak ellen tegnap
- Többször kerültek életveszélybe a Földet vitorlással megkerülő Fa Nándorék tegnap
- A felekezetek területi elkülönülését alapozta meg az augsburgi vallásbéke 2024.09.25.
- John Bonham tragédiája egyben a Led Zeppelin végét is jelentette 2024.09.25.