Történelem-hamisítás Hollywoodban
2004. augusztus 6. 10:09
Korábban is előfordult, hogy történészek bírálták Hollywood "történelem-szemléletét", ám most az angol történelmi örökségért felelős kormányhivatal (English Heritage) emelte fel szavát a az amerikai tömegfilm-gyártás ostobaságai ellen. Vezető angol történészek szerint Hollywood pontatlanságokkal és tudatos hazugságokkal zsúfolt filmjei már magát az angol nemzeti identitást veszélyeztetik.
Korábban
Vigyázat, Gibson megint rendez
Az Independentnek adott interjújában Dr. Simon Thurley, a hivatal vezetője elmondta: a hollywoodi filmek félrevezetik és összezavarják a gyerekeket. Thurley különösen kikelt három film, a Ryan közlegény megmentése, a U-571, és a Robin Hood: A tolvajok fejedelme ellen. A probléma most különösen aktuális, hiszen Mel Gibson, a brit történészek `kedvence` - akivel már A rettenthetetlen (Braveheart) forgatásakor is meggyűlt a tudósok baja - Warrior címmel ismét filmet akar forgatni, ezúttal az icenusok királynőjéről, Boudiccáról (Boadicea).
"Az a legszomorúbb, hogy az iskolából épp hogy kikerült angol gyerekek alig tudnak valamit országuk történelméről, hiszen ezekből a pontatlan filmekből merítik legtöbb ismeretüket" - panaszolja Thurley. A történészt a középkor sematikus és torz ábrázolása is aggasztja, leginkább Kevin Costner Robin Hood-filmje kapcsán: "Az emberek teljesen eltespednek szellemileg. Ha meghallják azt a szót, hogy középkor, a filmeknek köszönhetően másra se gondolnak, mint szutykos vademberekre, rengeteg vérre, üszkös sebekre és durva darócruhára. Holott az igazság az, hogy az emberek akkor is szerettek színpompásan öltözködni."
A szakértőket a brit történelem amerikanizálása is kétségbe ejti. A normandiai partraszállás történetén alapuló film, a Ryan közlegény megmentése még a háborús veteránokat is komolyan feldühítette, hiszen az alkotók a brit és szövetséges részvétel minden jelét eltüntették a filmből. Az U-571 esetében a brit tengeralattjáró legénységét amerikaiakra cserélték ki. Ezek után szinte aggodalmat keltő, hogy a brit történelem továbbra is népszerű téma: Mel Gibson Warriorján kívül jelenleg még két filmet is forgatnak Boudiccáról.
"Hollywood sémákból építkezik: szüksége van egy hősre vagy hősnőre, meg valami szerelmi szálra - ezután csak össze kell tákolni hozzá a sztorit" - mondja Thurley. "Én azt mondanám, a történet kiötlésénél próbáljanak a valós eseményekre és környezetre támaszkodni, hiszen akadnak jó történelmi filmek is. Ilyen volt a Botrány a birodalomban (Her Majesty Mrs Brown) vagy a György király (The Madness of King George)."
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
4. A világgazdaság a 20. században
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Tizenhatszor annyi követ használtak fel az Asszuáni-gáthoz, mint a Kheopsz-piramishoz
- Saját hatalmát és a Szovjetuniót is elsöpörték Gorbacsov reformjai
- Szaddám Huszein 1991-ben úgy gondolta, megnyerte a történelem első élőben közvetített háborúját
- Gyűlölte a Sebhelyesarcú gúnynevet Al Capone
- A niagarai vízerőműhöz is szállított alkatrészeket a Škoda Művek
- A hadiipari korlátozásokból született az ikonikus olasz robogó, a Vespa
- Heves vitát váltott ki Potsdamban a háborús jóvátételek kérdése
- Keserédes „áldásként” formálta át Izlandot a második világháborús megszállás
- Kereskedelmi viszonyait fenntartva maradt semleges Svájc a második világháborúban
- A nevettetés és az önirónia nagymestere volt Kabos László tegnap
- Utasszállítóból lett hadihajó az óceán királynője, a Queen Mary tegnap
- A brüsszeli Bartók-fesztivál szakmai előadásokkal és koncertekkel várja az érdeklődőket tegnap
- Korunk kettőssége rajzolódik ki a Szépművészeti Múzeum Kitalált világok című kiállításán tegnap
- A Szent Szövetség egyesítette Európa nagyhatalmait a forradalmak ellen tegnap
- Többször kerültek életveszélybe a Földet vitorlással megkerülő Fa Nándorék tegnap
- A felekezetek területi elkülönülését alapozta meg az augsburgi vallásbéke 2024.09.25.
- John Bonham tragédiája egyben a Led Zeppelin végét is jelentette 2024.09.25.