A Dózsa-parasztfelkelés elbukik Temesvárnál

Kondor Béla: Szárnyasoltár Dózsa emlékére (1972)

A magyar parasztfelkelés okai külföldre vezetnek. Miután a Medici-családból származó X. Leót 1513. március 15-én pápává választották, Leó a pápaválasztáson ellene induló riválisát, Bakócz Tamás esztergomi érseket bízta meg egy keresztes hadjárat megszervezésével. Bakócz, az újdonsült pápai prelátus viszont a szervezés nagy részét az obszerváns ferencesekre bízta.

Bár a királyi tanácsban többen is tiltakoztak az ötlet ellen, Bakócz 1514. április 9-én mégis kihirdette a hadjáratra felhívó pápai bullát, a sereg vezetésével pedig a nándorfehérvári várban szolgáló Székely Dózsa György lovastisztet bízta meg.

A keresztes hadak hamarosan gyülekezni kezdtek Pest és a nagyobb városok környékén. A sereg rövid idő alatt akkorára duzzadt, hogy Bakócz jobbnak látta felfüggeszteni a toborzást. Aggodalomra adott okot, hogy a paraszti seregek tagjai megtagadták az adófizetést, és fosztogatni kezdték a nemesi kúriákat. Az uralkodó megparancsolta Bakócznak, hogy oszlassa fel a sereget, s megígérte: a hazatérőket megvédi a földesúri megtorlásoktól.

A sereg azonban komolyan vette küldetését, s dél felé vonulva a török elen indult. A csatlakozó parasztokat több dolog motiválta. Egyrészt a bűnbocsánatot ígérő pápai bulla, másrészt a gyűlölt földesurak tiltása, harmadrészt a gazdasági érdek. Bár durva földesúri elnyomásról a korban nem lehet beszélni, a ferencesek humanista szónoklatai felerősíthették a sérelmeket, és radikalizálhatták a parasztságot.

Dózsa főserege május 10-én már délkeleti irányba indult, hogy csatlakozzon Szapolyai János vajda seregeihez. Bár a sereg előhadait Báthory István temesi ispán és Csáky Miklós csanádi püspök Apátfalvánál elsöpörték, május 24-én a fősereg felettük aratott győzelmet Nagylakon. Báthory elmenekült, de Csákyt másokkal együtt karóba húzták.

A nagyobb seregek ekkor Nagyváradnál, Pestnél, illetve a Szerémségben és az északi szőlővidékeken állomásoztak, és próbáltak kitartani a fokozódó katonai nyomás ellenében. A váradi sereg vezetője a csapatait Erdélybe vezette, ahol a parasztok nagy pusztítást végeztek. A helybeli nemesek néha nem álltak ellen, hanem csatlakoztak a sereghez (pl. Szakolyi János, Becse várura).

A legfőbb ellenállást a korábban elmenekült Báthory István temesi ispán fejtette ki, aki déli végvárvonal egyik fő vezetőjeként komoly katonai erők felett rendelkezett. Dózsa ezért a parasztsereg főhadával Temesvár, az ispán székhelye ellen indult. A kezdeti sikerek akkor értek véget, amikor a török területekről visszatért Szapolyai, és seregével Temesvár alá vonult. Így végül 1514. július 15-én közel egy hónapos sikertelen ostrom után Székely Dózsa György 40 000 fős serege Temesvárnál két tűz közé került, és - a bántatlanság igéretének birtokában - lette a fegyvert Szapolyai János erdélyi vajda nemesi hadai előtt. Ezzel egyidőben Szapolyai erdélyi seregei Kolozsvár környékén végeztek Lőrinc pap csapataival.

A keresztesek ellen egyéni és kollektív büntetéseket szabtak ki. A véres bosszúállás mellett jobbágyellenes törvényeket hoztak, és hamarosan megszületett a szokásjogot írásban rögzítő törvénykönyv, a Tripartitum.