Francia partoknál süllyedt el az ismeretlen Tudor hadihajó
2007. május 24. 09:00
A spanyolok ellen szállított fegyverekkel megtömött hajó a csatározás helyett a tenger mélyén kötött ki - jelentették be a régészek.
Korábban
A hajó minden bizonnyal 1592-ben süllyedhetett el a francia partok közelében található Alderney-sziget közelében, miközben fegyvereket szállított a Franciaországban állomásozó angoloknak. A lelet egyedülálló betekintést biztosít a régészeknek Anglia katonai erejének titkaiba, alig négy évvel a spanyol armada megverése után.
A szervezők szerint az ásatás következő hónapban kezdődő szezonjára 150 ezer font áll rendelkezésükre, és azt vizsgálják majd, hogy lehetséges-e a hajót érintetlenül, szinte egyben kiemelni a víz alól. A régészek reményei szerint a megnövelt támogatás több búvár és hajó bevetését engedi majd meg számukra, és mivel a munkálatokat a Yorki herceg is felkarolta, további adományokra számítanak.
Az Alderney-nél elsüllyedt hajó nevét nem ismerjük, ám az nagyjából a Mary Rose után 40 évvel, a legkorszerűbb technológiákkal épülhetett. Erre utal az is, hogy míg a Mary Rose 700 tonnával hasította a habokat, az Alderney-roncs alig 300-zal, és sokkal gyorsabban. A hajó datálásában a faanyag, és a felszínre hozott tárgyak mellett a korabeli dokumentumok is segíthetnek. Az évgyűrűk alapján sikerült megállapítani, hogy a hajó az 1580-as években Dél-Angliában kivágott tölgyekből készült, és a tőkesúlyokon 1588-as datálással I. Erzsébet nevét is megtalálták.
A bejelentés érdekes párhuzamban van azzal a múlt heti felfedezéssel, amikor amerikai búvárok 17 tonna arany- és pénzérme megtalálásáról számoltak be. Sokak szerint az Odyssey expedíció a Merchant Royalt talált meg, amely Mexikóból kincsekkel megrakva haladt Dartmouth felé, majd a Csatorna bejáratához közeli Scilly-szigetek mellett süllyedt el. A spanyol hatóságok azonban komoly aggodalmukat fejezték ki a felfedezéssel kapcsolatban, és eredményeik nyílt publikálására szólították fel a céget.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2014
- Mátyásdomb: Lonkai-kastély
- Mi volt Augustus sikerének kulcsa?
- Zrínyi kirohanásai
- Az ujj nélküli apáca titka
- A gulyáskommunizmustól a műanyag kilencvenes évekig
- Kémelhárítók „rendszerváltása"
- Színészből lett politikusok
- A maffia Tízparancsolat-értelmezése
- A szabadság kapujában – megjelent a Múlt-kor őszi száma
- A nevettetés és az önirónia nagymestere volt Kabos László tegnap
- Utasszállítóból lett hadihajó az óceán királynője, a Queen Mary tegnap
- A brüsszeli Bartók-fesztivál szakmai előadásokkal és koncertekkel várja az érdeklődőket tegnap
- Korunk kettőssége rajzolódik ki a Szépművészeti Múzeum Kitalált világok című kiállításán tegnap
- A Szent Szövetség egyesítette Európa nagyhatalmait a forradalmak ellen tegnap
- Többször kerültek életveszélybe a Földet vitorlással megkerülő Fa Nándorék tegnap
- A felekezetek területi elkülönülését alapozta meg az augsburgi vallásbéke 2024.09.25.
- John Bonham tragédiája egyben a Led Zeppelin végét is jelentette 2024.09.25.