A veszélyeztetett világörökségi listára kerülhet a Tower
2007. január 17. 10:15
Az UNESCO a londoni Tower környékére épülő felhőkarcolók miatt kilátásba helyezte, hogy a jelenlegi tervek megvalósítása esetén a veszélyeztetett örökségi listára teteti a város szívében álló épületet.
Korábban
Ilyen lesz az Üvegszilánk |
A Világörökségi Központ tavaly már aggodalmát fejezte ki a tervek miatt, mert szerintük az épületek és az építkezésből adódó veszélyek aláássák és lerombolják a hely jelentőségét, és mindez hatással lehet a többi világörökségi helyszínre, a Parlamentre és a Westmister Apátságra is.
A szervezet már többször is felmérte a helyszínt, és most arra kérte az angol kormányzatot, hogy válaszoljon a felvetéseikre, és mutassa be az építési ütemtervet. Az angol kulturális minisztérium a hónap végéig kapott időt arra, hogy megindokolja: miért ne kerüljön a XI. századi alapokra épített Tower a listára. Mindez persze furcsán venné ki magát, hiszen a nyugat-európai országok közül csak Németország szerepel a listán az Elba-híddal.
A kulturális minisztérium szóvivője szerint nem állítják le az Üvegszilánk építését, és a sajtónak elmondta, hogy a beruházásra egy széleskörű közvéleménykutatás után adtak engedélyt. Szerintük az építkezés és a toronyházak semmilyen veszéllyel nem fenyegetnek, és abszolút biztonságosak.
Az UNESCO júniusban hozza meg a végső döntést.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- A nevettetés és az önirónia nagymestere volt Kabos László tegnap
- Utasszállítóból lett hadihajó az óceán királynője, a Queen Mary tegnap
- A brüsszeli Bartók-fesztivál szakmai előadásokkal és koncertekkel várja az érdeklődőket tegnap
- Korunk kettőssége rajzolódik ki a Szépművészeti Múzeum Kitalált világok című kiállításán tegnap
- A Szent Szövetség egyesítette Európa nagyhatalmait a forradalmak ellen tegnap
- Többször kerültek életveszélybe a Földet vitorlással megkerülő Fa Nándorék tegnap
- A felekezetek területi elkülönülését alapozta meg az augsburgi vallásbéke 2024.09.25.
- John Bonham tragédiája egyben a Led Zeppelin végét is jelentette 2024.09.25.