Hétvégi várkalauz: Drégely

Hadijátékok Drégelypalánkon

Többek közt a hollókői Szent László Lovagrend vitézeinek viselet- és fegyverbemutatója, ostromjáték, az Ősi Tűz Történelmi Vívóegyesület kortörténeti bemutatója: fegyvertörténeti bemutató, párharcok, janicsárok képzése, a Balassi Bálint Íjász Egylet íjászbemutatója, had- és kultúrtörténeti bemutató, vitézi próbák.

Drégely várát a Hontpázmány nemzetség emeltette a Börzsöny hegységben emelkedő diósjenői hegyláncolat legészakibb kúpján a 13. század második felében. Tengerszint feletti magassága 444 méter, míg relatív magassága 230 méter. Első, napjainkig fennmaradt okleveles említése 1285-ből származik, amikor Hont fia Demeter lakta családjával és szolgaszemélyzetével. A 14. század elején a felvidéki területekből fegyveres erővel magántartományt formáló Csák Máté oligarcha katonasága foglalta el. Uralmának az 1321-ben bekövetkezett halála vetett véget, a további évtizedekben királyi várnagy parancsolt benne. 1390-ben Luxemburgi Zsigmond uralkodó a pártján lévő főnemesek közül hűséges szolgálataiért Tari Lászlónak adományozta, később az esztergomi érsekek birtokába került.

Nézzen a várról légifotókat a Civertan oldalán!

Az egykorú források szerint fényűzően berendezett vadászkastélyként szolgálta a vadban gazdag börzsönyi vidékeken vadászó főpapokat. A kicsiny magánvár katonai jelentőséget a 16. században kapott, amikor a királyi végvárrendszerbe sorolták be. Az eddig végzett régészeti feltárás szerint csak kisebb mértékű munkálatokkal próbálták meg korszerűsíteni, így a nyugati várfalat megvastagították, a déli oldalon egy ágyúlőállást emeltek és a lovasság elhelyezésére sietve egy facölöpökből alkotott palánkvárat húztak fel.

A török építette palánkvár, háttérben a kővár romjaival Houfnagel 1617-es metszetén

1544-ben nevezte ki Várday Pál érsek a vár kapitányává Szondy Györgyöt, aki a főpap halála után királyi kezelésbe került végvárat szerette volna minél jobban megerődítetni. Fennmaradtak levelei, melyben kéri a helyőrség létszámának növelését, a muníció gyarapítását. Az 1552. tavaszán íródott hivatalos jelentés szerint "a falai különösen ingatagok, a villámcsapás által felrobbant puskapor megrongálta. Kapitánya nincs abban a helyzetben, hogy az ellenségnek ellenállhasson, vagy a környező vidéket megvédhesse. Igen szükséges a szakértők kiküldése, hogy a vár lerombolásának vagy fenntartásának kérdésében döntsenek. Szondy azt javasolta, hogy a nehezen védhető Drégelyt és Ságot rombolják le és építsenek helyettük alkalmasabb erősséget egy közeli mocsaras helyen". A pénzügyi gondok miatt ebből nem valósult meg semmi, így Drégely védői egy csekély ellenállási képességű végvárban várhatták a török ostromot. Ráadásul a várbeli tisztek közül, mivel Bekefalvay Gergely alkapitány szolgálati viszonyát nem rendezték, a tiszt - a török közeledtének hírére - eltávozott Drégelyből és magára hagyta Szondy Györgyöt a védelem irányításában. Az egykorú források szerint szándékosan menekült el a veszélyes őrhelyről.

Régi képeslap az északi oldalról

1552. július 6-án ilyen állapotban érte a drégelyi végvárat Ali budai pasa seregének ostroma. Szondy György drégelyi várkapitány már régebben bejelentette, hogy négy napnál tovább nem tudja tartani a kicsiny végvárat. Parancsnoksága alá mindösszesen 146 katona tartozott. Ez az igen kis létszámú csapat, az újoncok gyakorlatlanságát is beszámítva, minden vitézsége ellenére sem nyújthatott reményt a török támadás visszaverésére. A háromnapos ostrom részleteit Tinódi Lantos Sebestyén krónikás énekéből ismerjük. Ali budai pasa vezényletével mintegy 8 ezer katona, 12 ágyúval zárta körbe a várat, melynek alsó palánk védőműveit rövidesen sikerült felgyújtaniuk. Az ostromágyúk szakadatlan tüzelésében rövidesen ledőlt a kaputorony, mely maga alá temette Szondy alvezérét Zoltay Jánost. A törökök heves gyalogsági rohamait azonban a védőknek három napon át sikerült visszaverniük.

A korszerűtlen végvár vékony kőfalain azonban az ostromágyúknak sikerült több, olyan nagyságú rést is ütniük, hogy Szondy nem remélhette a további ellenállást. Ali pasa egy utolsó felszólítással még beküldte a nagyoroszi papot, de a megadást Szondy elutasította. A távozó egyházfira bízva két apródját, minden értékét felgyújtva, lovait leölette, majd maradék vitézeivel a romos falak körül tolongó pogány katonák közé rontott. A keresztény vitézek véres közelharca rövid ideig tartott, a sokszoros túlerőben mindegyszálig hősi halált haltak. Szondy az elsők között harcolt, míg jobb térdét egy janicsárgolyó át nem lőtte, ekkor az ép térdére esett és küzdött mindaddig, míg fején és mellén több golyótól találva elbukott. Egyes források szerint a halálosan megsérült Szondyt Rusztem bég lefejeztette, majd a véres főt Ali budai pasa sátrához vitette. A pasa, a vitéz ellenség előtt tisztelegve, a várral szembeni dombon temettette el a testét, sírjára zászlót és kopját tűzetett ki.

A rommá lőtt hegyi várat a győztes török nem használta fel, néhány évtized múlva a völgybeli jobbágyfalu templomát kerítették inkább körbe palánkkal, innen indultak ki a gazdag bányavárosok elleni rablóportyákra. A hegycsúcson romladozó kővár sorsában javulást az 1990-es években létrehozott Drégelyvár alapítvány jelentett, amelynek anyagi támogatásával megkezdhette Majcher Tamás régész a feltárást, amit a napjainkban is folytatott helyreállítás követ.

Megközelíthetőség

Tervezze meg útját a T-Online Térképpel!