2024. tél: Szoknyával a politikában
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Bulgária megnyitja a kommunista titkosszolgálatok levéltárát

2006. június 12. 11:45

A bolgár kormány úgy döntött, hogy hozzáférhetővé teszi a kommunista titkosszolgálatok levéltárában őrzött több millió aktát - jelentette be Szergej Sztanisev kormányfő.

A bolgár titkosszolgálat a hidegháborús időkben számos ügyben, így a II. János Pál pápa elleni merényletkísérletben és Georgij Markov máskéntgondolkodó mérgezett esernyővel történt londoni meggyilkolásában érintett volt.

Bulgária, amely a tervek szerint 2007-ben csatlakozik az Európai Unióhoz, a korrupciós ügyek területének átláthatóságáról is tanúbizonyságot kíván adni. A sajtó több alkalommal cikkezett olyan korrupciós ügyekről, amelyekben állítólag az egykori titkosszolgálatok üzletemberré lett volt ügynökei voltak érintettek. Elemzők szerint az egykori ügynökök a titkosszolgálatoknál szerzett tapasztalataikat az üzleti életen kívül kormánypozíciók megszerzésére, sőt az erős bulgáriai alvilágban vezető helyek kivívására is felhasználták.

A kommunista múlt árnyékában

Sztanisev ezért új törvényt szorgalmazott a levéltárban őrzött aktákhoz való hozzáférés szabályozására. Az aktákból az 1990-es években, a kommunizmus bukása után nagy mennyiséget semmisítettek meg, ám a múlt hónapban Szófia már mintegy 260 ezer aktát tett hozzáférhetővé. "A nyitottság és a pártatlanság elvét támogatjuk a múlttal kapcsolatos információk tekintetében" - szögezte le a kormányfő. Hozzátette, hogy kormánya az Európa Tanács 2000. évi ajánlatát veszi figyelembe az iratokhoz való hozzáférés elveinek kidolgozásakor. Kitért ugyanakkor arra, hogy bizonyos korlátozások fennmaradnak a nemzetvédelem, a külpolitika és a magánélet érdekében.

Egy 1997-ben elfogadott törvény lehetővé tette a polgári és katonai hírszerzés és kémelhárítás, valamint a politikai rendőrség mintegy 150 ügynöke és munkatársa nevének nyilvánosságra hozatalát. 2002-ben a katonai titkokra vonatkozó NATO-előírások miatt a szövetséghez való csatlakozáskor a törvényt visszavonták.

(Múlt-kor/MTI)

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tél: Szoknyával a politikában
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
12 450 ft 9 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár