Nyomtatás képekkel
Nyomtatás képek nélkül

50 éve halt meg Emil Nolde német festő

2006. április 13. 12:30

URL: https://mult-kor.hu/cikk.php?id=13230

Ötven éve, 1956. április 13-án halt meg Emil Nolde német festő. Vérbeli kolorista volt, ez főleg dinamikus, felfokozott színhatású akvarelljein érzékelhető. Jellemzőek nagyszabású, vallási témájú és általános emberi mondanivalójú, szimbolikus célzatú képciklusai is.

A vallásos bűntudat festője

1867. augusztus 7-én Noldéban, a Rajna-vidéki Bocholt mellett született paraszti családban. Eredeti neve Hansen volt, művésznevét szülővárosától vette. Fiatal korában fafaragásokból élt, művészeti tanulmányait csak az alkotásairól készült képeslapok jövedelméből kezdhette el. (Egy 1896-os rajza, mely az Alpok hegyeit öreg óriásoknak ábrázolta, 100 ezer példányban kelt el.) Először Münchenben tanult, majd 1899-ben Párizsba ment, ahol impresszionista jellegű képeket festett, s megfordult Koppenhágában is.

1906-ban hívta meg a drezdai Die Brücke (A Híd) expresszionista csoport, amelynek tagjai csodálták Nolde viharzó színeit; ezek a művészek a tárgyak átformálásának útját választották érzéseik kifejezéséhez. Nolde nem soká bírta a csoportkötelékeket, s másfél év múlva megvált tőlük, 1908-tól kezdve színei még harsogóbbá, formái súlyosabbá váltak. Egyik alapítója volt 1910-ben a berlini Neue Sezession csoportnak, s 1912-ben kapcsolatban állt a Blauer Reiter (Kék Lovas) művészcsoporttal is. Kezdeti impresszionista megközelítését lángoló expresszionizmus követte, amely révén belső vízióit vetítette a vászonra. Nolde buzgón vallásos volt, gyötrő bűntudatát Tánc az aranyborjú körül (1910) és Alexandriai kikötőben (1912) című művein fejezte ki, az utóbbi 12 képből álló sorozat Mária legendáját dolgozta fel. A szereplők erotikus féktelenségét maszkszerű arcokkal, elnagyolt formákkal és össze nem illő színekkel érzékeltette. Kilenc táblából álló oltárképe a Krisztus élete, ennek egyik darabja a Hitetlen Tamás, melyen a művész saját vallási kételyeinek enyhülését jelenítette meg: az apostol arcáról néma döbbenet sugárzik Jézus sebei láttán.

1913-14-ben az akkori Német-Új-Guineában (a mai Pápua-Új-Guinea északi részén) járt egy expedíció tagjaként, s a bennszülöttek egyszerű hite erősen hatott rá - ezt mutatja Táncoló című litográfiája. A déltengeri világ ábrázolása során ő sem tudott Gauguin hatásától megszabadulni (Pápua fiatalok, Trópusi napsütés). Számos néprajzi tárgyat, maszkokat, szobrokat, fétiseket gyűjtött, útjai során megfordult Japánban, Kínában és Szibériában is. 1914 áprilisában megbetegedett és Egyiptomból hazaindult, de hajóját az első világháború kitörése után a britek elfogták, képeit lefoglalták, s csak 1921-ben talált rájuk Plymouthban.

Indulatfestészet magasfokon

Nolde 1926-tól visszavonultan élt az Északi tenger partján, misztikus vonzalommal a komor táj iránt, ezt tükrözi Mocsaras tájképe. 1916 utáni képeinek tónusa hűvösebb, mint a korábbiaké, de virágainak ragyogása változatlan (Piros pipacsok). Sok grafikát készített, főleg fametszeteket, ezek nyers fekete-fehér kontrasztja emlékezetes. Legismertebb ilyen műve a Próféta. Harsány, kontrasztokban gazdag akvarelljeit és olajképeit szenvedélyes ecsetkezelés jellemzi. A színek szinte zenei összhangzása teremti meg a tárgyi világot és indokolja annak szerepeltetését, e műveit indulatfestészetnek is nevezik. Nolde színei tisztaságukat és intenzitásukat tekintve fauvisták, de alkalmazásának célja más, az expresszionistáknál a szín a láthatatlan belső tartalom szimbóluma.

Az utolsó vacsora

Bár Nolde korábban rokonszenvezett a Nemzetiszocialista Párt törekvéseivel, a nácik hatalomátvételük után művészetét dekadensnek és "elfajzottnak" minősítették, elérhető műveit megsemmisítették. Ezután kisméretű, általa "megfestetlennek" nevezett képeket készített: Kora reggeli csapongás (1940). Róla mintázta egyik regényhősét Max Ludwig Nansen néven Németóra című művében Siegfried Lenz. A nagy német író 1968-ban megjelent akotásában - a valóságnak megfelelően - Nansen-Nolde a nácik elől bujkál, és egy rejtekhelyen él.

Nolde a II. világháború után már inkább csak régi témáit dolgozta fel. Utolsó Önarcképe (1947) őrzi élénk ecsetkezelését, de tükrözi a 80 éves művész kiábrándultságát is.

Nolde néhány maszkja és déltengeri útja után keletkezett festménye már az absztrakció határán jár, de bármennyire is eltorzította a valós tárgyakat és eltért a természetes színektől, mégsem szakadt el végleg a valós motívumoktól, s nem tágított piktúrájának alapvető humanisztikus céljaitól sem. Vérbeli kolorista volt, ez főleg dinamikus, felfokozott színhatású akvarelljein érzékelhető. Jellemzőek nagyszabású, vallási témájú és általános emberi mondanivalójú, szimbolikus célzatú képciklusai is: Pünkösd (1909), Jelenetek Jézus életéből, Maria Aegyptica legendája (1912), Ha nem lesztek olyanok, mint a kisdedek (1929), József elmeséli az álmát. Utolsó vacsorája zsúfolt kivágású kép, nincs is rajta valamennyi apostol, Jézus alakján kívül szinte csak arcokat láttat.

Nolde Önéletrajza 1931-ben Berlinben jelent meg, hatása hazai művészeink közül Vaszary Jánosnál mutatható ki. Seebülli háza 1957 óta múzeum.

(Múlt-kor/MTI-Panoráma, Sajtóadatbank)