Betiltják a karácsonyt a tádzsik iskolákban
2015. december 22. 16:20 MTI
Sem karácsonyfát állítani, sem ünnepi vacsorát tartani, sem ajándékozni nem szabad mostantól a tádzsik iskolákban - derül ki a muszlim többségű ország kormánya által kedden kihirdetett rendeletből.
Korábban
Az oktatási miniszter a karácsonyi vagy újévi tűzijátékot és az adománygyűjtést is törvényen kívül helyezte. A közép-ázsiai volt szovjetköztársaság sem az igazi, sem a műfenyőknek nem kegyelmezett. Tádzsikisztánban korábban is voltak már érvényben korlátozások az év végi ünnepekre vonatkozóan. Két éve a szilveszteri bulikat tiltották be, valamint kitiltották a Mikulást az állami médiából.
Az országban korábban sok helyen pontosan úgy volt szokás ünnepelni a karácsonyt és az újévet, mint a keresztény országokban. Több volt szovjet utódállamban már díszítik a köztéri karácsonyfákat, Dusanbében azonban csak nem sokkal újév előtt állítanak majd fát, amelyet nem sokkal később, január elején el is távolítanak.
2011 szilveszterén gyilkosság is történt az ünnepen. Egy mikulásjelmezes férfit öltek meg ismeretlenek. Az áldozat családja szerint egyértelműen vallási indíttatású volt a támadás, a rendőrség viszont azt mondta: kábítószeresek gyilkoltak. 2007 óta Tádzsikisztánban tilos nyilvánosan ünnepelni a születésnapokat, és azt is törvény írja elő, hogy legfeljebb hány embert szabad meghívni lakodalomra vagy temetésre.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- A kisebbségek kárára képzelte el Csehszlovákiát Beneš a második világháború után 15:05
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart 14:20
- József Attila egykor betiltott kötete és Apponyi Albert emlékirata is kalapács alá került 13:20
- Megtalálták a veszprémi Szentháromság-szoborcsoport eredeti szobrait 11:16
- Sérült hangszalagja ellenére is dúskált a sikerben Frank Sinatra 09:50
- A Szondi-teszt megalkotásában is jelenetős szerepe volt Kozmutza Flórának 08:20
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád tegnap
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát tegnap