2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Az igazi femme fatale: a fél családját kiirtotta a „kuncogó nagyi”

2017. január 11. 13:42

Az arzénmennyiség, amely 40 lónak is elég lett volna

1945-ben aztán, a japán kapituláció napján a férj, Frank különösen részegen tért haza egy ivászatból, és állítólag megerőszakolta Nannie-t. Másnap Nannie az általa gondozott rózsák között megtalálta elásva férje üvegét, amelyből kukoricawhiskey-jét itta. A feleség kiásta, és patkányméreggel töltötte meg az üveget, Frank pedig még aznap meghúzta annak tartalmát. Szörnyű kínok között halt meg.

Nannie nem adta fel. Szintén a „magányos szívek” hirdetései között talált rá következő férjére, Arlie Lanningre, akivel három nappal az első találkozás után össze is házasodott. Arlie nemcsak alkoholista volt, hanem a nőket is jobban szerette a Nannie által elvártnál, azt pedig láthattuk, hogy az asszony nehezen tűrte a nehézségeket. Hamarosan ez a férj is meghalt – a halál oka ezúttal szívelégtelenség volt –, de az észak-karolinai Lexington lakosai nem gyanakodtak, és a temetésen is igyekeztek támogatni Nannie-t. Az özvegynek nem volt elég a férje után kapott pénz, így egykori házukat is felgyújtotta – az örökös, Arlie lánytestvére így semmit sem kapott, Nannie azonban újabb biztosítási pénzhez jutott.

Nannie a negyedik férjével mindössze néhány hónapot követően végzett (ismét ismeretlen halálok): őt is megmérgezte. Végül 1953-ban az özvegy találkozott azzal a férfival, aki végül a vesztét okozta: Samuel Dosszal. A decens, templomjáró férfinak nem tetszett, hogy újdonsült felesége romantikus regényeket olvas szabadidejében. Nannie bosszúból 1953-ban arzénnal bolondította meg férje kedvenc ételét, az édesburgonya-pitét. A kórházban súlyos emésztőrendszeri fertőzést diagnosztizáltak. A kezelés után kiengedték, de még aznap este meghalt. Mivel Nannie nem szeretett volna tovább várni arra, hogy megkapja a férjére kötött két életbiztosításért járó pénzt, hatalmas mennyiségű arzénnal mérgezte meg. Ez már az orvosoknak is feltűnt, akik boncolást rendeltek el. A Doss szervezetében talált arzénmennyiség állítólag akár 40 lóval is végzett volna.

Nannie-t azonnal letartóztatták. Végül bevallotta négy férje, édesanyja, Dovie nevű lánytestvére, Robert nevű unokája, valamint egyik anyósa (Mrs. Lanning) meggyilkolását. Életfogytiglani börtönre ítélték. Békésen, leukémiában halt meg 1965-ben.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár