2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Agyondolgozta magát az NDK utolsó kormánya

2015. április 9. 13:48 MTI

Új honlap mutatja be az egykori Német Demokratikus Köztársaság (NDK) első és utolsó demokratikusan megválasztott kormányát, amely 25 éve kezdődött rövid története során szinte naponta fogadott el új törvényt és elvezette az NDK-t Németország újraegyesítéséig.

Az 1990 márciusában tartott demokratikus törvényhozási választás révén felállt Népi Kamara 1990. április 12-én nagy többséggel - 265 igen szavazattal, 108 nem szavazat és 9 tartózkodás mellett - megválasztotta miniszterelnöknek Lothar de Maiziere-t. A konzervatív CDU politikusára ezután jó pár hónapig rendkívüli munkateher nehezedett. "Reggel fél 7-kor jött értem a szolgálati autó és éjjel fél 1 - fél 2 körül dobott ki otthon. Nemigen volt idő gondolkodni azon, hogy hogyan érzem magam a bőrömben, de azt tudom, hogy nagyjából 15 kilót fogytam" - mondta az NDK utolsó miniszterelnöke.

"Én viszont legalább 15 kilót híztam" - tette hozzá Herbert Schirmer kulturális miniszter a kormány munkájáról szóló új honlap berlini bemutatóján a Deutschlandfunk közszolgálati rádió csütörtöki összeállítása szerint. A kormány 173 napig volt hivatalban, ez alatt 759 előterjesztést vitatott meg, és kidolgozott 164 törvényt és 3 államszerződést. Tevékenysége október 2-án ért véget az NDK történetét lezáró állami ünnepséggel. Másnap életbe lépett a német egység helyreállításáról szóló megállapodás, amelynek értelmében az NDK beolvadt az NSZK-ba.

Lothar de Maiziere kormányának munkáját és az átmenet hónapjainak történetét a http://deutsche-einheit-1990.de cím alatt működő oldal mutatja be, egyelőre nagyjából 100 eredeti dokumentum, 200 fényképfelvétel, 50 videó, egy sor interjú és egy időrendi áttekintés révén. A keletnémet diktatúra történetének feldolgozásával foglalkozó állami alapítvány (Bundesstiftung Aufarbeitung) által gondozott anyag folyamatosan bővül majd. A mobil eszközökön is olvasható honlap így áttekintést ad mind a 23 egykori minisztérium tevékenységéről, egyebek között a diktatúrában kisemmizettek kárpótlásáról és a privatizáció elindításáról, a politikai okokból elítéltek rehabilitálásáról, vagy éppen a felszámolt állambiztonsági hatóság (Stasi) iratanyagának kezeléséről.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár