2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

"A történelmi traumákat feldolgozni nem lehet"

2015. február 12. 10:23 MTI

A történelmi traumákat nem lehet feldolgozni, hanem egy idő után lekerülnek a kollektív nemzeti tudatalattiba, és együtt tudunk velük élni - hangoztatta a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára A közös haza konfliktusai és a Történelmi traumáink című kötetek szerdai, székesfehérvári bemutatóján.

L. Simon László a Kodolányi János Főiskola és a székesfehérvári városi levéltár és kutatóintézet által közösen megjelentetett kötetekről elmondta: olyan sorskérdéseket feszegetnek, amelyek ma is a politikai párbeszéd középpontjában vannak. Sok adalékot szolgáltatnak az identitásvitákhoz és "rámutatnak identitásunk rendkívüli összetettségére" - tette hozzá. Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a haza fogalma kritika nélkül tarthatatlan, mert "minden egyes nyereség, amit egyik nemzet a másik ellenében elkönyvelt, az a másiknak veszteség".

L. Simon László a Történelmi traumáink című könyvből megemlítette a Fejér megyei kitelepítésekről készült dolgozatot, amely alapvetően a svábok történetén alapul. Úgy vélte, hogy a kiadvány egy másik fejezetében ismertetett felmérés által megvizsgált hat történelmi trauma (a tatárjárás, a török hódoltság, 1848, Trianon, a kommunista diktatúra kialakulása és 1956) mellett a németek kitelepítése is jelentős traumát okozott, csak nem az országhatáron belül, hanem kívül.

A horvátországi magyarok helyzetével foglalkozó dolgozat pedig rávilágít arra, hogy a Magyar Királyság sohasem volt egynemzetiségű állam - emelte ki. L. Simon László a történelmi traumákkal foglalkozó kutatásról elmondta: egyértelműen Trianon volt a legnagyobb sorscsapás, amelyet a magyarság még nem dolgozott fel. Olyan mély seb a magyar társadalomban, amely a jelenben élő konfliktusokat határoz meg, csakúgy, mint 1956 és annak összes felmerülő kérdése.

Úgy vélte, a rendszerváltoztatás egyetlen értéke a szabadság lett, amelyet közös értékként ma is mindenki elfogad. Kiemelte, hogy az 1988 utáni néhány évet nem traumaként élte meg ugyan a magyarság, de az elvesztegetett illúziók miatt mégis történelmi traumaként fogható fel. Összegzésként elmondta: "egyszerre vagyunk lázadó és rendkívül szabadságszerető, illetve ahhoz ragaszkodó nép és vagyunk beletörődők, meghunyászkodók és a posztkádárista rendszert elfogadók is".

Ujváry Gábor a két könyv szerkesztője kiemelte: történészek számolnak be tanulmányaikban a magyarság és a környező népek viszonyáról, a közös haza konfliktusairól az utóbbi két-három évszázadban. Jelezte, hogy az uniós pályázat előírásai miatt a köteteket nem lehet forgalomba hozni, de a nagyobb magyarországi könyvtárakhoz és oktatási intézményekhez juttatnak belőlük. Csurgai Horváth József a városi levéltár és kutatóintézet igazgatója elmondta, hogy a könyvek egy hároméves projekt részeként születtek meg, amelyben a győri Széchenyi István Egyetem és az MTA regionális kutatóközpontja is részt vett. Jelezte, hogy öt kötet megjelentetését tervezik, a most bemutatott kettő mellett elkészült már egy e-könyv is Nemzeti és etnikai konfliktusok a Kárpát-medencében címmel.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár