A süket neandervölgyitől az állatfül alakú hallókészülékig

Ha a süketség legkorábbi írásos említésénél korábbi eseteket keresünk, nincs könnyű dolgunk, a csontvázakból ugyanis csak ritkán lehet következtetni hasonló problémákra. Az első ismert eset, amelynél halláskárosodást kimutattak, több mint 10 ezer évvel ezelőttre vezethető vissza. Az iraki Kurdisztánban feltárt Shanidar-barlangnál talált emberi maradványokon több esetben is csontos kinövéseket találtak a hallójáratban, amely két személy esetében annyira súlyosnak tűnt, hogy a kutatók joggal feltételezik: ők egyáltalán nem hallottak.

Könnyen elképzelhető, hogy még korábbra datálható az első ismert hallászavaros eset, mivel az ugyanitt talált, 45-35 ezer éves, Shanidar I névre keresztelt neandervölgyi esetében is hasonló rendellenességet találtak. A közelebbi múltból is ismerünk hasonló eseteket, amelyek főként a szokatlan temetkezésekkel függnek össze: egy római korban, Britanniában élt gyermekről – akit fejjel lefelé temettek el egy kőkoporsóban – például lehet tudni, hogy eleve süketen született.

A halláskárosodásról tudósító első írásos források az ókori Egyiptomból, i. e. 1550-ből származnak. Az Ebers-papirusz a „rosszul halló fülre” olívaolajból, vörös ólomból, hangyatojásból, denevérszárnyakból és kecskevizeletből álló keverék fülbe csepegtetését javasolta. Ha a fül valóban a benne felgyülemlett fülzsír miatt „hallott rosszul”, akkor a kotyvalék (illetve a benne található olívaolaj) akár segíthetett is. Az mindenesetre megállapítható, hogy az ókori egyiptomiak türelemmel közelítettek a testi fogyatékosokhoz.

Más volt a helyzet azonban az ókori Görögországban, ahol az olyan nagyságok véleménye befolyásolta a halláskárosultakkal kapcsolatban kialakult képet, mint Arisztotelész vagy Platón, aki egyszerűen amellett érvelt, hogy az értelem szoros kapcsolatban van a beszédkészséggel, ezért azokat, akik a „kezdetektől fogva” (nem lehet pontosan tudni, hogy ezalatt a születést, vagy a beszéd kialakulását értette-e) süketek, egyben elkerülhetetlenül ostobák is. Az évezredek során nagyrészt ez a hozzáállás határozta meg a beszédképtelen emberekkel (és mivel a probléma számos súlyos halláskárosultat is érintett, sok sükettel) kapcsolatos hozzáállást, akiket ritkán tekintettek szabad, független személyeknek, és úgy gondolták, a polgári szabadságjogok is csak korlátozottan illetik meg őket.

Szintén Platón volt az első, aki Kratülosz című munkájában említést tett a jelnyelvről. A dialógusban Szókratész szájába a következő szavakat adja: „Ha nem lenne hangunk és nyelvünk, és a dolgokat közölni akarnánk egymással, akkor vajon nem úgy kísérelnénk-e meg a jeladást, mint most a némák, kézzel-lábbal és az egész testtel?” Annak ellenére azonban, hogy beszámolt róla, hogy az emberek kézzel mutogatott jelekkel is tudnak kommunikálni egymással, ennek igazi értékét nem ismerte fel.

Az első, konkrét jelek létezéséről tudósító forrás nem süketektől, hanem ép hallású szerzetesektől származik. A 10. század elején ugyanis burgundiai barátok olyan kézjelrendszert dolgoztak ki, amelynek segítségével anélkül kommunikálhattak egymással, hogy megsértették volna szigorú némasági fogadalmukat. A clunyi szerzetesek jelnyelve Európa-szerte nagy hatást gyakorolt a többi szerzetesrendre. Úgy tartják, ez volt az alapja az első süketek iskolájában a Pedro Ponce de Leon néven ismert spanyol bencés szerzetes által elkészített első jelnyelv-ábécének is.

Az első „hallókészülék” az ókori Rómában bukkant fel, igaz rendkívül kezdetleges formában: Hadrianus a füle mögé tette a kezeit, hogy jobban halljon. A legkorábbi forrás, amely már igazi hallókészülék létezéséről tesz említést, Giambattista della Porta olasz polihisztor Magiae Naturalis című 1588-as műve, amelyben  a tudós olyan eszközökről értekezik, amelyek formája a nagyon jó hallással rendelkező állatok fülének formáját követi. Az első hallócsöveket (vagy hallótölcséreket) Galilei tanítványa, Paolo Aproino tanítványa készítette el az 1610-es években, de a század végéig nem terjedtek el széles körben. Ekkortól kezdve azonban egyre többen használták az eszközöket, amelyek idővel egyre kifinomultabbak lettek, mígnem a 20. században az orvostudomány eljutott a már szinte észrevehetetlen hallókészülékekig.   

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

9 945 ft 8 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

12. A középkor és a kora újkor kultúrája
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek

• Nem volt elragadtatva a ferences szerzetes, aki a tatárjárás után a mongolok fővárosába látogatott
• A felnőttek több mint tizede szenvedhetett rákos megbetegedésben a középkori Angliában
• A középkorban sem volt mindig stigma „bűnben élni”
• „Legnagyobb ellensége” fejezte be a Szent Péter bazilika tervezőjének életművét
• Valóban annyira mocskosak voltak a középkori emberek?
• Habár meggazdagodott műveiből, munka közben csak kenyeret és vizet fogyasztott Michelangelo
• Miért hordtak röhejesen hosszú orrú cipőket a középkorban?
• Donatello híres Dávid-szobrát eredetileg a firenzei dómba szánták
• 10 tény a Mona Lisáról