„A nap, amikor sírt a bohóc” – bemutathatják Jerry Lewis elveszett holokausztdrámáját

2017. augusztus 22. 12:08 MTI

A legendás amerikai komikus, Jerry Lewis hétvégén bekövetkezett halála után máris sokan találgatják, hogy vajon előkerül-e “elveszett” filmje, egy soha be nem mutatott holokausztdráma.

Jerry Lewis filmrendező
Jerry Lewis filmrendező (1926-2017)

A The Day the Clown Cried egy bohócról szól, akit Hitler kifigurázásáért koncentrációs táborba zárnak és azt parancsolják neki, hogy ő vezesse a gyerekfoglyokat a gázkamrába. A 91 éves korában szombaton elhunyt Lewis a film egyetlen példányát hosszú ideig saját széfjében őrizte, majd átadta az amerikai Kongresszusi Könyvtárnak.

A BBC News hétfői cikke szerint a könyvtár 2015-ben azt a tájékoztatást adta, hogy csak 2024 júniusa után válik lehetővé, hogy kutatók, illetve a közönség megtekinthesse a filmet. Ám a művész halála után a közösségi médián azonnal felmerült az igény, hogy a nézők láthassák a produkciót. Lewis 1972-ben rendezte a filmet és a főszerepet is maga játszotta el.

A kész produkciót azonban csupán maroknyi embernek mutatta meg és ő is többször leszögezte, hogy rossznak tartja a filmet, ezért amíg él, semmiképp nem akarja, hogy bemutassák. Tavaly a film történetéről készült BBC-dokumentumfilmben látható volt az alkotás néhány jelenete, ezek később a YouTube-ra is felkerültek.

Címkék
Olvasta már a Múlt-kor történelmi magazin legújabb számát?
Kedvezményes előfizetés egy évre (4 szám)
Bankkártyás vásárlás esetén 25% kedvezmény

A 4. lapszámot ajándékba adjuk.

6368 Ft helyett

4776 Ft

Banki átutalás, csekkes fizetés esetén 20% kedvezmény

6368 Ft helyett

5085 Ft

Előfizetek a magazinra
kérdésem van az előfizetéssel kapcsolatban
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

X
Megjelent a Múlt-kor történelmi magazin 2017. őszi száma