2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

„A katyni népirtással kapcsolatos megbékélés feltétele az igazság”

2016. április 14. 13:12 MTI

A katyni népirtással kapcsolatos megbékélés feltétele az igazság lenne, amely viszont nem ismerhető meg a mai napig orosz kézben lévő eredeti dokumentáció nélkül - mondta Lengyelország budapesti nagykövete az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában.

Roman Kowalskit a katyni vérengzés áldozatainak szerdai emléknapjával kapcsolatban kérdezték. A nagykövet az 1940 tavaszán mintegy 22 ezer katonai és civil áldozattal járó, Lengyelország által népirtásnak tekintett tömeggyilkosságról azt mondta: az egy vérző seb a lengyel történelemben, ami a mai napig befolyásolja a lengyel gondolkodást, a lengyel identitást. Ez és a 2010-es tragédia - amelyben mások mellett Lech Kaczynski államfő is életét vesztette - a lengyel nemzeti emlékezetben egy óriási traumává változott - tette hozzá.

Kiemelte, hogy bár voltak olyan gesztusok az orosz féltől, amelyek reményt adtak arra, a dolgok elindulnak a megbékélés irányába, ennek az abszolút feltétele az igazság lenne. De nincs igazság addig, míg Oroszország át nem adja az erről szóló történelmi dokumentumokat, amelyekről "tudjuk, hogy ott vannak" - fogalmazott. A nagykövet azt mondta, az oroszok megbékélés iránti elkötelezettségének erősségét jól mutatja a szmolenszki katasztrófa ügye is, hiszen a gép roncsai a mai napig Szmolenszkben vannak, pedig az a repülőgép lengyel állami tulajdon. Szóval nehéz az orosz jó szándékról beszélni - összegzett Roman Kowalski.

Dokumentumok hiányában az áldozatok pontos számát sem lehet megmondani - közölte a nagykövet. Hangsúlyozta, hogy a mészárlás emlékezetével foglalkozó lengyel intézmények mindaddig működni fognak, amíg minden egyes áldozatul esett embert fel nem derítenek. A nyugat-oroszországi Szmolenszkhez közeli Katinyban (lengyelül Katyn) és két másik helyszínen az egykori szovjet Belügyi Népbiztosság 1940 tavaszán mintegy 22 ezer, Lengyelország keleti területeinek szovjet megtámadása után hadifogságba esett lengyel tisztet, tartalékost és civilt gyilkolt meg Sztálin és a legfelső szovjet vezetés utasítására. A katyni áldozatokat az ottani erdőben hantolták el. A szovjet vezetés egészen a rendszerváltozásig a németekre fogta a Szovjetuniót megtámadó hitleri hadsereg által 1943-ban feltárt tömeggyilkosság elkövetését.

Katyn kettős tragédia Lengyelország számára: 2010. április 10-én, a vérengzés 70. évfordulójára a helyszíni megemlékezésre utazó magas rangú lengyel állami küldöttség, élén Lech Kaczynski államfővel repülőszerencsétlenség áldozata lett, amikor a Tu-154-es kormánygép a szmolenszki repülőtér közelében leszállás közben lezuhant és kigyulladt. Lengyelországban 2008 óta április 13. a katyni vérengzés áldozatainak emléknapja, mert 1943-ban a németek ezen a napon hozták nyilvánosságra a tömeggyilkosságot.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár