A Conducator bukása
2014. december 23. 13:59
URL: https://mult-kor.hu/a-conducator-bukasa-20141222
Míg 1989 végére szerte Közép-Kelet-Európában megdőlt, vagy a bukáshoz közel állt a régi rendszer, addig Ceauşescut a szokásos rigmusok és pártformalitások közepette választotta újra nagy többséggel a Román Munkáspárt novemberi kongresszusa. A Conducator a szocializmus korszakának végét jelző forradalmi változások idején is hitt benne, hogy rendszere megdönthetetlen - magán a kongresszuson is egy 2010-ig előirányzott iparfejlesztési tervet jelentett be. Alább megtudhatjuk, hogy mindezek ellenére hogyan dőlt meg kevesebb mint két hét alatt a hírhedt rezsim.
Neosztálinizmus Gorbacsov alatt
A Conducator által működtetett rendszert nem véletlenül nevezték a korszakban a sztálinizmus utolsó európai szigetének: az 1980-as években csak Romániában tartották fenn a rendszert a kemény diktatúra eszközeivel. Ceauşescu emellett különutas politikát folytatott, még a Nyikita Hruscsov szovjet pártfőtitkár leváltása okozta átmeneti válságot kihasználva 1964-ben deklarálta a Román Munkáspárt függetlenségét Moszkvától. Ráadásul a következő évben a kommunista párt főtitkári székébe kerülő Ceauşescu igyekezett jó színben feltűnni a nyugati hatalmak előtt, ennek egyik eklatáns példája 1978-as angliai látogatása és Románia 1984-es nyári olimpiai részvétele volt.
Hozzá kell tenni, hogy keleti szomszédunk könnyebben folytathatott önálló külpolitikát: 1958 óta nem volt szovjet katonai megszállás alatt. A Conducator a belpolitikában emellett teljes egyeduralomra tört nejével, Elena Ceauşescuval; a vezetés szultánokéra hajazó pazarlását, az erőltetett iparosítás és városba költöztetés eredményét azonban az ország lakosai megsínylették, elterjedt szlogen lett a foarne-friga-frica (éhezés-fázás-félelem). A diktátor hírhedt titkosrendőrsége, a Securitate embertelen módszereivel a Ceauşescu-korszak szimbólumává vált.
A nyolcvanas évek végére a rendszer legnagyobb hiányosságának rugalmatlansága bizonyult. A kommunista rezsim cseppet sem volt hajlandó a változásokra annak ellenére, hogy Mihail Gorbacsov 1987-es bukaresti látogatásakor reformokra sarkallta a román vezetőt. 1989-re a helyzet világos volt: a merev, hajthatatlan rezsim nem fog magától megenyhülni, megváltoztatását csak erőszakkal lehet elérni.
A megkésett rendszerváltás
Kádár János és Nicolae Ceausescu tolmács segítségével Debrecen főterén beszélget 1977. június 15-én
Október 7-én a Conducator Kelet-Berlinben tanúja lehetett annak, milyen sors vár a magát megreformálni nem akaró rezsimre: Erich Honeckert hetekkel később leváltotta az NDK pártvezetése. Október-november folyamán Lengyelországban már az új szejm ülésezett és Magyarország a harmadik köztársaság korszakába lépett. Megbukott Todor Zsivkov bolgár kommunista vezér és a prágai tömegtüntetések révén a csehszlovák vezetés is.
A Conducator mindenesetre valamit érezhetett, mikor a november 20-án megnyíló Román Munkáspárt XIV. Kongresszusa előtt két nappal lezáratta a határokat (a diplomatákat, az észak-koreai, kubai és kínai állampolgárokat ez nem érintette) és Bukarestet körülvetette a hadsereggel. A 3308 pártdelegált mellett 15 ország 82 vendégével (akik közül egy sem volt magyarországi) megnyíló értekezleten a diktátor ügyet sem vetett a világ többi részén zajló változásokra.
Öt és fél órás beszédét Ceauşescu a „2060 éves román állam" éltetésével kezdte és bejelentette a kongresszus előtt a tavasz óta előkészített nukleáris programját, mely szerint Románia iparilag és technikailag készen áll az atomfegyverek fejlesztésére. Az immár kétmillió besszarábiai románt elszakító Ribbentrop-Molotov paktum megsemmisítésén túl a Conducator Románia külső adósságainak visszafizetését hozta fel eredményül, emellett egy 2010-ig tartó iparfejlesztési programot készített elő.
A kongresszus titkos szavazással ismét megválasztotta Ceauşescut pártfőtitkárnak, államfői és hadseregparancsnoki pozíciója mellé. Felesége, Elena miniszterelnök-helyettes maradt, sőt fia is vezető pozícióba jutott. Utóbbi botrányos nőügyeiről, bukaresti autós száguldozásairól, féktelen kaszinószenvedélyéről és alkoholizmusáról vált hírhedtté; a nép által „Nicu hercegként” emlegetett diktátorfit emiatt állították párhuzamba az egyébként vele jó barátságot ápoló Uday Szaddam Husszeinnel, az iraki diktátor legidősebb fiával.
Forradalmi december Romániában
Temesvár, 1989. (Fortepan)
A forradalmi változásokat közvetetten a romániai magyar kisebbség egyik vezetője indította el. Tőkés László temesvári kálvinista lelkész december 8-án arra kérte Jimmy Carter volt amerikai elnököt, hogy vesse latba befolyását és segítse elő az emberi jogok betartását Romániában. A Securitate és a párt által figyelt Tőkést felettese, a vezetéssel kollaboráló Dr. Papp László, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke elmozdította állásából, és a „szekusok” már internálni akarták, mikor a lelkész 10-én arra kérte híveit, hogy legyenek tanúi letartóztatásának.
Öt nappal később a hívei által körülvett házába bezárkózótt Tőkést nem sikerült elszállítani. Másnap, 16-án a soknemzetiségű Temesváron a szimpátiatüntetés rendszerellenes élt kapott: a könyvesboltokba, majd a pártszékházba betört – szintén soknemzetiségű – tömeg elégette a Ceauşescu-házaspár könyveit. 17-én a Securitatenak sikerült Tőkést és családját a Szilágyságba hurcolnia, majd Temesváron a hatalom szükségállapotot rendelt el és megkezdődtek az összecsapások.
A harcoknak utólagos becslések szerint több mint 100 áldozata volt: a sebtében Havasalföldre szállított holttesteket elégették vagy tömegsírokba hantolták el. Hogy a forradalom éppen Temesváron tört ki, nem volt véletlen: a Bánság fővárosába a magyar és jugoszláv média révén mindig is gyorsabban jutottak el a cenzúrázatlan hírek, amelyeket a helyi kisebbségek révén a románok is megismerhettek.
Temesvár, 1989. (Fortepan)
Másnap, mikor a fegyveres erők körbevették Temesvárt és Aradot, a Conducator Teheránba indult, hogy az ajatollahhal haditechnikai együttműködésről tárgyaljon (későbbi vádlói szerint azért, hogy előkészítse menekülését). Ceauşescu is tudta, hogy országában válsághelyzet bontakozik ki, de ragaszkodott az eredeti programhoz, az út lemondásával ugyanis rendszere instabilitását ismerte volna be. A diktátor a megmozdulásokat egyébként is Budapest ügynökeinek tudta be, akiknek célja szerinte az ország feldarabolása, emellett a Központi Bizottság ülésén is hangoztatta, hogy az egész közép-európai „lárma" a KGB műve.
A forradalom Bukarestbe ér
December 20-án, a Conducator hazatérése napján jelentette be a temesvári forradalmi tömeg, hogy a város innentől „szabad város”. Ceauşescu az egész országban elrendelte a harckészültséget, s másnapra szimpátiatüntetést hívott össze az általa emeltetett hatalmas Köztársasági Palota, a Casa Popurului elé Bukarestben. A mintegy százezres gyűlés a szokásos forgatókönyv szerint indult: a párt bértapsolói és bekiabálói végezték a dolgukat, ám kis idő elteltével a tömeg a „Temesvár”, „szabadság” és a „le Ceauşescuval” jelszavakat kezdte skandálni - hamar kiderült, hogy a szimpátiagyűlés rossz ötletnek bizonyult.
Tüntetők Bukarest utcáin
A tévéközvetítés megszakításából az ország népe tudhatta, hogy valami elkezdődött. A tömeget a sugárutakat elálló tankok és a fölöttük köröző helikopterek sem félemlítették meg, beszéde után pedig a diktátor tűzparancsot adott ki - a véres forradalom Bukarestben is kezdetét vette. Este 10 órakor Nicu Ceauşescut a forradalom mellé álltak letartóztatták Nagyszebenben.
22-ére a tűzparancs ellen akadékoskodó hadügyminiszter, Vasile Milea a Securitate áldozata lett, amit délelőtt még öngyilkosságként jelentett be a romániai televízió. Ezt követően egy helikopter szállt fel a Központi Bizottság épületéről, fedélzetén a Ceauşescu-párral és néhány szekussal. A déli órákban az ellenzéki irodalmár, Mircea Dinescu bejelentette: a vezér lemondott, a rendszer megdőlt, a diktatúrát pedig többpártrendszer váltja fel.
A Román Munkáspárt feloszlatása után a kommunista vezérkar régi tagja, a változások élére álló Ion Ilescu még „elvtársak!” megszólítással kezdte beszédét, amelyet – hasonlóan Nagy Imre 1956 októberi beszédéhez – füttykoncert követett, majd attitűdjén változtatva kijelentette: a régi „Ceauşescu – a Párt – A Nép” jelszó helyébe a „Front egyesíti az embereket” szlogen lép, és ideiglenesen a Nemzeti Megmentési Front (Frontul Salvării Naționale – FSN) veszi át a hatalmat.
Filmbe illő menekülés Daciával
A Ceauşescu-házaspár helikopterrel menekült el Bukarestből
A diktátor-házaspár útját illetően a helikopterre szállásukról kivégzésükig csak elenyésző számú forrásba kapaszkodhatunk. A Romániai Magyar Szó ezeket igyekezett összegyűjteni egy évvel az események után. A helikopter pilótája attól való félelmében, hogy bemérik – a hadsereg alakulatai fokozatosan álltak át a forradalmi tömeg oldalára –, nem tudott eljutni a kijelölt repülőterekig (a pilóta visszaemlékezése szerint szándékosan emelkedett bemérhető magasságra). A munténiai Titu közelében letett menekülők ezt követően Târgoviște közelében egy „eltérített" Dacia 1201 TX-el folytatták útjukat.
Az autó tulajdonosa egy falusi munkás, bizonyos Nicolae Petrişor éppen a házaspár meneküléséről szóló tudósítást nézte ebéd közben, mikor maga is részese lett a történetnek: garázsa előtt fegyvert fogtak rá és innentől Románia államelnökének lett kényszerű sofőrje a következő órákban. Ceauşescu és szekus kísérői közben a következő állomásukon tanakodtak. Útközben történt, hogy egy gyárudvaron felismerték a hátsó ülésen utazókat, de a kődobálás közepette ekkor még sikerült megmenekülniük a népharagtól.
Ha hihetünk a visszaemlékezőnek, Ceauşescu könnyhullatás közepette hallgatta végig a rádióban Mircea Dinescu beszédét. Az útiterv-szövögetés közben a pártszékházak, a közeli erdők, laktanyák és az állami vezetők villanegyede ellenében döntöttek végül úgy, hogy a növényvédelmi központ épületében bújnak meg. Az ott dolgozók eleinte segítőkésznek bizonyultak, de végül értesítették a katonaságot: Ceauşescuékat letartóztatták és elszállították a târgoviștei laktanyába (a menekülésről szóló tudósításokat ld.: Élő lánc. Szerk.: Gyarmath János-Mihálka Zoltán-Szűcs Olga. Bukarest, 1990.)
Az utolsó órák
Bár igyekeztek titokban tartani a házaspár hollétét, december 23-án és 24-én többször is megtámadták az épületet. Ezekben a napokban még úgy tűnt, hogy a diktatorikus államgépezet magára találhat, megindult némi visszarendeződés, miközben a harcok már az ország több nagyvárosában folytak. A Ceauşescu-házaspár elítélésének és kivégzésének gyorsasága is ezzel magyarázható.
1989. december 25-én, karácsony napján katonai törvényszék elé idézték Nicolae és Elena Ceauşescut, népirtással (a decemberi tűzparancsok kiadása révén), társadalmi javak megsemmisítésével, a nemzetgazdaság aláásásával és a mindezek elől való külföldre menekülés kísérletével vádolva meg őket. (az ítélet közleménye emellett egymilliárd dollár külföldre menekített pénzvagyonról is szól, amelynek tényleges mértéke és sorsa máig viták tárgya).
Ceauşescu államelnöki voltára hivatkozva nem ismerte el letartóztatását és a bíróság illetékességét, védekezése során pedig kijelentette, hogy csak a Nagy Nemzetgyűlés előtt hajlandó beszélni. Az eljárás több szempontból is nélkülözte a jogszerűséget, hiszen a vádló egyben ítélkező is volt, egyetlen bizonyítékot sem vonultattak fel és a halálos ítélet ellen sem fellebbezni, sem kegyelemért folyamodni nem lehetett. De forradalmi idők jártak, ráadásul 1947-ben sem tartották törvényesnek eleinte az új kommunista hatalomátvételt, a helyzet pedig hasonló a mostanihoz – hangsúlyozták az ítélkezők.
Mint ismeretes, Nicolae és Elena Ceauşescut a villámgyorsan lezavart tárgyalást követően kivégezték – néhány évig még az esemény helyszínét is titkolták, bár a holttestekről a televízió még karácsonykor közölt felvételeket. Napjainkban a târgoviștei laktanyában a tárgyalás és a kivégzés helyszínét mint múzeumot látogathatjuk meg.
Figyelem! A következő képsorok a nyugalom megzavarására alkalmasak!
A Ceaușescu-házaspár kivégzése
A magyaroknak ha nem is vezető, de jelentős szerep jutott a decemberi forradalomban. Amellett, hogy a Tőkés László melletti nemzetközi szimpátiatüntetés adta a „kezdő löketet", ezt az is mutatja, hogy Temesvár mellett a mintegy tucatnyi városban zajló forradalmi események helyszíne között találjuk a szintén jelentős magyar közösséggel rendelkező Aradot, Marosvásárhelyt, Nagyszebent, Brassót, Kolozsvárt és Nagyváradot is.
Nem elhanyagolható Magyarország szerepe sem. Öt évvel az események után nyilatkozta a Németh-kormány akkori külügyminisztere, Horn Gyula, hogy kilátásba helyezték a felkelőknek nyújtott katonai segítséget, ám erre végül nem került sor; a világsajtó elé tárt képek a forradalom nem egyszer véres mozzanatairól részben a magyar hírügynökségnek, az MTI-nek voltak köszönhetőek.
1989-ben úgy tűnt, a gyűlölt diktatúrával leszámoló románok és a magyar kisebbség, sőt a két állam, a két nemzet egymásra talál. Sajnos az ilyen szempontból békés idők korán véget értek: a forradalmat követő kaotikus időszak már három hónap múlva halálos áldozatokkal járó pogromhoz vezetett Marosvásárhelyen.