2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

4. században élt maja uralkodó sírjára bukkanhattak Guatemalában

2017. szeptember 19. 09:59 MTI

A maja civilizáció klasszikus időszakának egyik uralkodóját rejtő sírhelyet tártak fel az észak-guatemalai El Perú (más néven Waka) maja ásatási helyszínen - közölte a közép-amerikai ország kulturális és sportügyekért felelős minisztériuma.

„A klasszikus maja civilizáció idején hatalmas tisztelet övezte az elhunyt uralkodókat, akiket élő lelkekként kezeltek” - mondta David Freidel, a St. Louis-i Washington Egyetem antropológia professzora, aki 2003 óta folytat munkálatokat a helyszínen guatemalai és külföldi kollégáival.

Az előzetes kormeghatározás szerint az idén nyáron feltárt sír nagyjából a Kr. u. 300-350 közötti időszakból származik, ami azt jelenti, hogy ez az ország északnyugati részén fekvő Petén megyében valaha felfedezett legrégebbi királyi sírhely - olvasható a Phys.org tudományos-ismeretterjesztő hírportálon. A területen folytatott eddigi munkálatok során a Kr. u. 5., 6. és 7. századból származó hat uralkodói sírt tártak fel, bennük áldozati ajándékokkal.

A Tikal maja romvároshoz közeli El Perú jelentős kereskedelmi útvonalakat tartott az ellenőrzése alatt a maja civilizáció klasszikus időszakában. A leletek szerint a Burial 80 elnevezésű sírhely az egyik legkorábbi ismert maja dinasztia, a Wak - maja nyelven százlábú - uralkodásának korai éveiből származik.

Noha a sír tulajdonosának neve a mellette talált tárgyak egyikén sem szerepel, a kutatók úgy vélik, hogy a Wak dinasztia egyik ismert uralkodójának, a 4. század elején élt Te' Chan Ahk királynak a maradványait találhatták meg.

A szakemberek akkor jöttek rá, hogy uralkodói sírra bukkantak, amikor megtaláltak egy jádeköves maszkot a király arcával, valamint a kukoricaisten egyik jellemző kiegészítőjével díszítve. A sírban egyebek között agyagtárgyakat, jádedíszeket és egy faragott krokodilmedált találtak a kutatók. Az uralkodó maradványait és néhány kiegészítőt, köztük a maszkot élénk pirosra festették. A sírt Kr. u. 600 után legalább egyszer felnyithatták és ekkor festhették be a csontokat.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár