Restaurálták Tata első anyakönyvét
2014. szeptember 24. 13:13 MTI
A tatai városháza dísztermében mutatták be szerdán a település első fennmaradt anyakönyvét, melyet az önkormányzat támogatásával restauráltak - mondta el a Kuny Domokos Múzeum igazgatója.
Perger Gyula tájékoztatása szerint a két kötetből álló anyakönyv első bejegyzése 1690-ből, az utolsó pedig 1750-ből származik. A könyv különlegessége, hogy az első kötetben 1694 és 1695 között egy üres lapra valaki egy Mária-ének szövegét jegyezte fel. A szöveg előfordulására legközelebb csak 100 évvel később volt példa, kibővített változatát egy pannonhalmi énekeskönyvben találták meg.
A bejegyzéseket a lapokra nem rovatos formában, hanem naplószerűen, folyóírással készítették, magyar és olykor latin nyelven. A csaknem hatszáz lapot később foglalták félbőr kötésű kötetekbe. Az anyakönyveket korábban a felső-tatai katolikus plébánián őrizték, majd a győri egyházmegyei levéltárban restaurálták.
Az ünnepélyes bemutatón az önkormányzat örökbe fogadta a helyreállított anyakönyvet és megkapta annak digitális másolatát, majd az anyakönyv visszakerül az egyházi levéltárba.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Bűncselekmény vagy tragédia volt a Wilhelm Gustloff elsüllyedése? tegnap
- Máig érezhető a véres vasárnap hatása Észak-Írországban tegnap
- Nagy Lajos halála után lánya, Mária lépett trónra, Magyarország első királynője tegnap
- 400 kilométert gyalogolva tiltakozott a sóadó ellen Gandhi tegnap
- 10 meglepetés az űrről 2025.01.29.
- Számtalan teória született, de máig nem tudni pontosan mi történt a mayerlingi vadászkastélyban 2025.01.29.
- Iskolanővérek és az ostrom viharai 2025.01.29.
- Kik voltak valójában Árész leányai, az amazonok? 2025.01.29.