2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Ritka leletek kerültek elő a zsidó háború idejéből

2014. augusztus 7. 08:35

114 bronzérmét találtak egy kerámialádikában egy ókori lakóház egyik helyiségében a zsidó háború negyedik évéből - jelentette be az Izraeli Régiségügyi Hatóság (Israel Antiquities Authority, IAA) kedden.

"A kincslelet, amelyet néhány hónappal Jeruzsálem eleste előtt rejtettek el, betekintést enged a város szélén élő zsidók életébe a felkelés utolsó éveiből" - írják közleményükben az IAA megbízásából dolgozó ásatásvezetők. Pablo Betzer és Eyal Marco szerint minden bizonnyal a ház tulajdonosa abban a reményben rejtette el a bronzérméket, hogy az erőszak csillapodásával visszajön értük.

A zsidó háború a 66-tól 70-ig tartó, Júdea ellen vezetett római hadjárat volt, amely Jeruzsálem pusztulását és a zsidók teljes szétszóródását eredményezte. A háborút megelőzően a zelóták és a hozzájuk csatlakozó esszénusok lázadását látva Nero római császár arra utasította frissen kinevezett júdeai helytartóját, Vespasianust, hogy fojtsa el a rebelliót. Ötévnyi küzdelem után Titus 70-ben körülzárta Jeruzsálemet, ám a tömeg az éhség és a fellépő járványok dacára hevesen ellenállt. A város öt hónapon át tartó ostrom után esett el, s leégett a salamoni templom utódja is.

Az érmék egyik oldalán egy kupa képe van, alatta egy héber nyelvű felirat: "Cion megváltására". A másik oldalán két citrom között egy nyaláb pálmaág motívuma látható, illetve a dátum héberül: "4. év", utalva a zsidó háború idejére. A régészek feltárták a ház két másik szobáját és az udvarát is. Az épületet minden bizonnyal 69-ben vagy 70-ben rombolták le, írják az IAA szakemberei. A jelek szerint a területen a második évszázad elején ismét építkezésbe fogtak, aminek a Római Birodalom elleni Bar Kohba-felkelés (132-135) vetett véget. A kutatók feltételezése szerint a településen olyanok élhettek, akik aktívan részt vehettek mindkét lázadásban.

A kincsek lelőhelye, az egyes számú, Tel Avivot Jeruzsálemmel összekötő új autópálya nyomvonala eddig igazi kincsesbányának bizonyult. A korábbi megelőző ásatások során Tel Motzánál 9500 éves kultikus szobrokat találtak, az egyik egy ökröt, a másik pedig egy szarvasmarhafélét ábrázol. Ugyanott egy 2750 éves templom romjai között vázákra és szobrocskákra bukkantak. A Jezréel-völgyben pedig régészek egy 3300 éves agyagkoporsóra leltek, amely feltehetően egy egyiptomi tisztté lehetett.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár