Internálás és vagyonelkobzás: így bánt az USA ellenséges polgáraival

Jogfosztottság vagy szükséges rossz?

A legtöbb első világháborús amerikai internálótáborokról szóló forrás viszonylag normális körülményekről, szigorú napirendről és katonai fegyelemről számol be, ám volt néhány olyan eset is, amikor a foglyok alultápláltságáról vagy túlterheltségéről szóltak a jelentések. A világháború után néhány évvel Posselt is írt Oglethorpe-ról, ahol a legrosszabb emlékei az öngyilkosságok, valamint a járványos megbetegedések voltak. Azonban ezeket leszámítva viszonylagos nyugalom honolt a táborban, ahol a bebörtönzött értelmiség tagjai, például egyes professzorok matematikát, biológiát, irodalmat vagy egyéb nyelveket taníthattak társaiknak, miközben az Európából érkező, amerikai zenekarokban játszó zenészek biztosították a jó hangulatot. 

A bevándorlók internálásához kevés bizonyíték is elég volt. Karl Muck, a Bostoni Szimfonikus Zenekar karmestere például azért került a Fort Oglethorpe-i táborba, mert egy újságban hazafias németnek nevezték, holott a semleges Svájcból költözött az USA-ba. További terhelő bizonyítékként szolgált Muck ellen, hogy szerelmes leveleiben becsmérlően nyilatkozott a washingtoni kormányról.

Nem az Egyesült Államok volt az egyetlen olyan ország, amely a vérzivataros években az internálás kétes jogállású, ám biztonságpolitikailag mindenképpen indokolt intézményéhez folyamodott: Nagy-Britannia 1915-től kezdve 30 ezer lakosát internálta, s ugyanezt tette Berlin is a francia, orosz, valamint a brit származású polgáraival, akiknél fennállt a kémkedés veszélye. Az amerikai kormány által folytatott internálópolitika mellett azonban kétségkívül eltörpültek az európai államok által hozott, megelőző jellegű intézkedések. Washington gyakorlatilag minden ellenséges országból származó bevándorlót személyes ellenségének tekintett, s az internáltak vagyonát a saját kezelése alá vonta.

Az észak-karolinai Hot Springs internálótáborának amatőr zenekara

A tulajdon lefoglalásával a hatóságok meg akarták akadályozni, hogy a bevándorlók az USA-val hadiállapotban lévő hazájukat anyagilag is támogassák. Ennélfogva az A. Mitchell Palmer vezette, több száz tisztviselőt foglalkoztató Idegen Tulajdont Kezelő Iroda (Office of the Alien Property Custodian) célkeresztjében igen gyakran tűntek fel az USA-ban székelő német vegyipari vállalatok.

A széles hatáskörrel rendelkező ügynökség egyáltalán nem válogatott: legyen az New Jersey-i ceruzagyár, connecticuti csokoládékészítő műhely vagy chicagói sörgyár, az intézkedések elől szinte egyetlen internált sem térhetett ki. Adam Hodges amerikai történész szerint még azokat az amerikai asszonyokat is megbélyegezték, akik német, osztrák vagy magyar bevándorlókkal kötöttek házasságot - az iroda csak általuk mintegy 25 millió dollárhoz jutott hozzá.

Bár a háború 1918 novemberében véget ért, az internáltak kálváriája tovább folytatódott. Palmer ekkor ugyanis bejelentette, hogy a kezelésükben lévő több száz millió dollár értékű tulajdont "amerikanizálják", vagyis megvásárolhatják az amerikaiak. Az egyik legnagyobb vegyipari vállalatot, a Bayert a saját New York-i gyárának lépcsőjéről árverezték el, ráadásul elveszítette az Egyesült Államokba érvényes szabadalmát valaha gyártott egyik legértékesebb gyógyszerére, az aszpirinre.

Az utolsó internált fogoly 1920 áprilisában szabadult, közel másfél évvel a világégés utolsó puskalövését követően. Ekkor azonban már három hónapja új főügyész volt hivatalban, mégpedig A. Mitchell Palmer személyében. A világháborút követően többen is megkérdőjelezték Palmer intézkedéseinek törvényességét, azonban a Legfelsőbb Bíróság az iroda vezetőjének lépéseit végül a háborús törvények hatáskörére hivatkozva jogszerűnek ítélte meg. Az iroda hírneve olyannyira nem kopott meg, hogy Franklin D. Roosevelt elnök a második világháború idején is felállítatta. Összesen 110 ezer japán amerikait internáltak a hatóságok, s ekkor a diszkrimináció lényegesen nagyobb méreteket öltött, mint a Wilson-adminisztráció idején.

1. Elég volt egy vers
2. Jogfosztottság vagy szükséges rossz?

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

9 945 ft 8 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

Szovjetunió

• Lenin születésnapjának évfordulójához időzítették a Szojuz–10 űrhajó első repülését
• A németeket vádolta meg a Szovjetunió a katyńi események után
• Az autogramkérők ostromát is ki kellett állnia Gagarinnak
• Teljes atomleszereléssel válaszoltak volna a szovjetek a „csillagháborúra”
• Fel akarták gyújtani a nyilasok a visszaadott 48-as honvédzászlókat
• Férjét indult megbosszulni a szovjet harckocsizó özvegy
• Tagadta bűnösségét a kémkedés miatt kivégzett Rosenberg-házaspár
• Évtizedekig tiltották Bulgakov műveit hazájában
• Molotov nem ellenkezett, mikor feleségét a lágerbe küldték