A régészek és a nyomozók munkáját is segítheti a fogakban található ólom
2014. augusztus 1. 11:12 MTI
A fogakban található ólom segítheti a nyomozók és a régészek munkáját, a szervezetbe beépült ólom vizsgálatából ugyanis következtetni lehet arra, hogy a vizsgált személy hol nőtt fel.
Korábban
A Floridai Egyetem egy geológusa által javasolt módszer nagy segítséget jelenthet nyomozók és régészek számára, akik régi vagy elbomlott emberi maradványokkal dolgoznak. Az emberi fogakban kimutathatóak a környezetből fiatalkorban a szervezetbe jutatott fémek nyomai. Mivel az ércek kémiai összetétele régióként változik, a fogakban megtalálható ólom alapján megmondható, hogy a vizsgált személy hol töltötte gyerek- és fiatalkorát - nyilatkozta George Kamenov, aki kutatási eredményeit augusztusban adja közre publikáció formájában.
Kamenov szerint, aki több ügyben segítette a rendőrség munkáját, az eljárás hasznos lehet a régészek számára is, akik a módszer segítségével könnyebben tudják megállapítani a feltárt emberi maradványok korát. Visszatükröződik az emberek fogaiban az ólmozott benzin használata is, amely az 1920-as és az 1980-as évek között volt szokásban.
Az ólom mellett az emberi csontokban található oxigén is segítheti a személyek azonosítását. Az oxigén vizsgálatával, amely 7-10 évente újratermelődik a csontokban, kimutatható, hogy a vizsgált személy hol töltötte az előző évtizedet. Más, az emberi hajban és körmökben található kémiai anyagok alapján pedig az is kikövetkeztethető, hogy a vizsgált személy hol tartózkodott a megelőző hónapokban.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
8. Az ókori Athén
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Milyen lehetett evezni egy ókori görög hadihajón?
- A varázsitaloktól a tömegpusztító fegyverekig: hat kevéssé ismert tény az ókori görögökről
- A külóni vérbűnhöz is köze lehet az Athénban feltárt rejtélyes tömegsírnak
- Korsóban eltemetett gyermekek, hátrabilincselt kezű csontvázak – az ókori Athén titkai
- Erósz játszmái – házasélet és szexualitás az ókori Görögországban
- Több millió ezüstérmét tárolhattak a Parthenón tetőterében
- Az ebola már az ókori Athénban is felütötte a fejét?
- George Clooney felesége segíti Athént az Elgin-márványok ügyében
- A bódult Periklész ihatott az Athénban talált kupából
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis tegnap
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot tegnap
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz tegnap
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek tegnap
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát 2024.09.27.
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek 2024.09.27.
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek 2024.09.27.
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak 2024.09.27.