Elhunyt a kevlár feltalálója
2014. június 23. 10:10 MTI
Elhunyt Stephanie Kwolek amerikai kémikus, aki 1965-ben feltalálta a szupererős, sav- és hőálló kevlár anyagot, amely forradalmasította a testet védő harci felszerelést: a belőle készült mellények számtalan rendőr és katona életét mentették meg a golyóktól.
Korábban
Kwolek Delaware-ban hunyt el 90 esztendős korában, rövid betegséget követően. A DuPont vegyipari vállalat, amelynél 1946-tól négy évtizedig dolgozott, a hétvégén erősítette meg halálhírét.
"Mindannyiunkat mély szomorúsággal tölt el a DuPont tudósának, Stephanie Kwoleknek a távozása, aki kreatív és elkötelezett vegyész volt, a tudomány valódi női úttörője. Az első folyadékkristályos polimer előállítása és a kevlár feltalálása nagyszerű pályafutásának fénypontjai voltak" - idézte fel emlékét Ellen Kullman, a vállalat vezetője pénteki közleményében.
Az apró termetű tudós a gumiabroncsot megerősítő rost kidolgozásán fáradozott, amikor ráakadt a híg, tejszerű polimeroldatra, amely ígéretesnek bizonyult. 2007-ben a delaware-i News Journalben erre emlékezve elmondta: nem volt kifejezetten "heuréka pillanat". De ez vezetett a kevlár kifejlesztéséhez, amely ma nélkülözhetetlen a golyóálló felszerelések terén. Az anyagot egyebek mellett felhasználják még gumiabroncsok, tűzoltó védőruha, hajótestek, optikai kábelek, sílécek, üzemanyagtömlők, valamint repülők és űrhajók darabjainak készítéséhez is. A kevlár nagyon könnyű anyag, ugyanakkor rendkívül erős, ötször erősebb az acélnál.
"Legalábbis bízom abban, hogy életeket mentek. Elég kevés olyan ember van, aki pályafutása során elmondhatja, hogy tehetett valamit az emberiség javára" - mondta a tudós, aki 1923-ban született New Kensigtonban és kémiából szerezte diplomáját a Carnegie Mellon Egyetem műszaki karán.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
maják
- Halley-től a majákig: avagy a történelem megszámlálhatatlan világvége-jóslata
- Már az aztékok is kötöttek fogadásokat különféle játékok végkimenetelére
- Bizarr labdajáték jelentette a legnagyobb szórakozást Tikal népének
- Háromezer éves maja települést fedeztek fel Guatemalában
- A magyar sajtó és a bolgár hadba lépés
- Minden évben várják, de eddig nem jött el a világvége
- A hódítók nem tudták teljesen eltüntetni az amerikai őslakosok hagyományos népi játékait
- A titokzatos dzsungelbéli főváros a Csillagok Háborúja díszletéül is szolgált
- A leghíresebb maja romváros eddig lezárt részei is látogathatók lesznek
- Máig számtalan kérdőjel lengi körül George Patton tábornok autóbalesetét tegnap
- A német katonákat is meglepte a Vörös Hadsereg kegyetlensége tegnap
- Halley-től a majákig: avagy a történelem megszámlálhatatlan világvége-jóslata tegnap
- Magyar áldozatokat is követelt az 1988-as skóciai Lockerbie-merénylet tegnap
- Ott támadtak a németek, ahol senki sem tartotta lehetségesnek tegnap
- Tizhenhét éves korában márt ünnepelt zeneszerző volt Arthur Rubinstein 2024.12.20.
- A rettenet színháza - ítéletvégrehajtók a halálnüntetésről 2024.12.20.
- Kezdetben újságkihordóként dolgozott Jacky Kirby, az Amerika Kapitány megalkotója 2024.12.20.