2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Elégették a Santa Mariát?

2014. június 16. 08:05

Partra vontatták, majd elégették Kolumbusz Kristóf zászlóshajóját, a Santa Mariát - állítja egy kutató, aki szerint így teljességgel kizárt, hogy Haiti mellett, a tenger fenekén lenne a világhírű karakk.

Ahogy arról a Múlt-kor is beszámolt, szakértők májusban jelentették be, hogy minden bizonnyal Kolumbusz Kristóf expedíciójának vezérhajója, a Santa Maria maradványait sikerült azonosítani Haiti mellett. A roncs - amit egy évtizeddel ezelőtt találtak meg és fényképeztek le - egy korallzátony közelében fekszik 3-5 méter mélyen a tengerben.

Kétkedéssel fogadta a kutatás eredményeit Manuel Rosa. A portugál-amerikai kutató mintegy két évtizede próbál a hajóroncs nyomára lelni, s most azt állítja, tudja, mi lett a három árbocos karakk sorsa. A szakember úgy véli, a hajót szándékosan húzták a partra Caracolnál, majd 1493. január 2-án ágyúgolyókkal lövették szét és végül meggyújtották.

Rosa szerint Kolumbusznak három oka lehetett erre: egyfelől a hajó hátrahagyott legénysége így nem követhette a hazatérő Kolumbuszt, másrészt a spanyol korona arra kényszerült, hogy erősítést küldjön az expedíciónak, továbbá mert a felfedező kockázatosnak ítélte meg azt, hogy a Santa Mariával kelljen a veszélyes téli vizeken visszamennie.

A leírások szerint 17,7 méter hosszú, több mint 100 tonnás Santa Mariát a 15. század második felében építették Spanyolország északi részén, kapitánya és tulajdonosa Juan de la Cosa volt. Kolumbusz 1492-ben bérelte ki és indult útnak vele Dél-Spanyolországból, hogy új nyugati útvonalat keressen Ázsiába.

Harminchét nappal később elérte a Bahama-szigeteket, ám tíz héttel később a Santa Maria - Kolumbusszal a fedélzetén - zátonyra futott Haiti északi partjainál, és a legénység elhagyta a hajót. Ezután Kolumbusz elkezdte megépíttetni első erődjét egy közeli faluban, majd egy héttel később, embereinek egy részét hátrahagyva, két megmaradt hajóján visszaindult Spanyolországba, hogy jelentést tegyen királyi pártfogóinak felfedezéséről, amelyről úgy vélte, hogy egy Ázsiába vezető új nyugati útvonal.

"Azzal, hogy hajóját hátrahagyta, bármilyen hazugságot közölhetett Izabella királynő udvarával, úgy, hogy közben nem keveredett ellentmondásba a királyi felügyelőkkel" - fejtette ki Rosa, aki abszurdnak nevezte a legutóbbi felfedezést. "Aki a tenger mélyén keresi a Santa Mariát, nem érti Kolumbusz hajónaplóját, sem pedig fortélyát, és csak az idejét vesztegeti (a kutatással), mivel a hajót a partra vontatták, darabjait pedig a bennszülöttek égették el" - szögezte le a kutató, aki elméletét a Columbus-The Untold Story című könyvében fejtette ki.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár