Múzeumba került a világ legrégebbi nőalakja
2014. május 13. 13:51 MTI
Megtalálása után öt évvel állandó helyére, múzeumi vitrinbe kerül a világ legrégebbinek tartott nőalakja, egy 40 ezer éves szobrocska, amely a németországi Hohle Fels-barlangból került elő.
Korábban
A szobrocskát a baden-württembergi Blaubeurenben lévő Őstörténeti Múzeumban helyezték el, ahol különleges állandó kiállítás nyílt az emberiség történetének néhány legrégebbi műalkotásából.
A Blaubeuren közelében lévő Sváb-Alb-hegység jégkorszaki barlangjai fontos lelőhelyek a világ régészei számára. Itt találták a világ legrégebbi hangszereit, nagyon régi festményeket és számos történelmi jelentőségű figurát. A leletek azt sugallják, hogy az Alb barlangjaiban élt őssvábok "találták fel" a képzőművészetet, a zenét és talán a festészetet is.
A Hohle Fels-barlangban 2008-ban hat darabban előkerült mamutagyar-szobrocska a szakértők számára a legértékesebb lelet. A mindössze hat centiméteres figura női alakot ábrázol túlhangsúlyozott nőiességgel, túlméretezett farral és nemi szervekkel. Ez a legrégebbi ismert műalkotás, amely emberalakot ábrázol.
Eddig azonban hiányzott egy múzeum, amely bemutatná a világhírű leleteket. Ezért a különleges tárgyak mindig a páncéltermekbe kerültek, a Sváb-Alb-hegység turizmusért felelős hivatalának nem kis bosszúságára. A turisták által igen kedvelt Stuttgart és Tübingen városok is jelentkeztek, hogy náluk kapjon helyet a központi múzeum, a történelmi emlékeket tulajdonló Baden-Württemberg tartománya azonban végül a csupán 12 ezer fős lakosú Blaubeuren mellett döntött.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nőtörténet
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét
- Szinte teljesen ködbe burkolózik Szilágyi Erzsébet élete
- Csak az anyasággal válhattak szabad nőkké a szultán ágyasai
- Naponta csodálhatták anyjuk bátorságát Zrínyi Ilona gyermekei
- Egy étterem volt az amerikai feminista mozgalom első főhadiszállása
- Furcsa testi elváltozásokat jósoltak a hosszútávfutás női képviselőinek
- Angyal a pokolban: Andrássy Ilona, a lelkiismeretes ápolónő
- Hazai és külföldi művésznők történeteit ismerhetjük meg a Magyar Zene Házában
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak tegnap
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer tegnap
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 2024.05.10.
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 2024.05.10.
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 2024.05.10.
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 2024.05.10.