2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Hadrianusszal készül Olaszország az uniós elnökségre

2014. április 14. 16:42 MTI

Hadrianus és Görögország címmel nyílt az Európai Unió soros elnökségét betöltő Görögország és a tisztségben őt követő Olaszország közötti kapcsolatok előtt tisztelgő kiállítás a Rómához közeli Tivoliban, ahol a görög művészetbe szerelmes római császár egykori villája állt.

A kiállításon Itáliából és Görögországból érkező ötven márványszobor idézi fel az ókori görög és a római kultúra találkozását. Az Athén és Róma közötti kulturális kapcsolatok egyik úttörője az i.sz. 117-138 között uralkodó Publius Aelius Hadrianus volt, aki több évet töltött Görögországban.

A kiállítást nem véletlenül az egykori császár hellenisztikus palotája látja vendégül. A november 2-ig látogatható tárlat az Európai Unió soros elnökségét jelenleg betöltő Görögország előtt tiszteleg, és egyben Olaszország előtt is, amely július elsejétől Athéntől veszi át ezt a tisztséget. 

Az Athénban működő olasz régészeti akadémia együttműködésével rendezett kiállítás egyik ritka darabja az a Hadrianust ábrázoló szobortöredék, amelyen a császárt nem hadvezérként, hanem mosolygós arccal örökítették meg.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár