Batu kán és a szláv favágók
2014. április 11. 14:28 Németh Máté
Korábban
A Mongol Birodalom
Dzsingisz kán a 13. század elején a mongol törzsek egyesítésével, később Közép-Ázsia meghódításával és több kelet-európai nép legyőzésével megteremtette minden idők legnagyobb eurázsiai birodalmát. A nagyhatalom egyik fő jövedelmi forrásának a más törzsek, államok ellen indított rablóhadjáratok számítottak. Ezek sikeressége a hadseregüket jellemző fegyelem, szervezettség és különböző hadicselekkel tarkított mozgékonyságukban rejlett.
A mongol sereg Kijevet ostromolja
Dzsingisz unokájaként a mongolok egyik vezetője, Batu kán kapta azt a feladatot, hogy levezényelje az Európa elleni offenzívát. Az 1236-ban induló hadjáratuk a volgai bolgárok után elsodort több orosz fejedelemséget, majd 1240-ben Kijev, és a Magyarország közelében fekvő Halics volt kénytelen megadni magát. Az Európában tatárnak nevezett birodalom hadserege vészesen közeledett az ország határaihoz, ám mégsem lehetett azt mondani, hogy IV. Bélát villámcsapásként érte a külső veszély híre.
Még 1235-ben indult útnak Julianus domonkos rendi szerzetes társaival, hogy meglelje a Volga mentén maradt magyarokat. A felfedezőútról egy évvel később visszatérő barát nemcsak a keleti magyarokról számolt be, hanem egy készülő mongol invázióról is hírt adott. Julianus 1237-es útja már rövidebbnek bizonyult, hiszen addigra a mongolok már előrenyomultak az orosz fejedelemségekig, s az utazó egy Batu kántól IV. Bélához intézett fenyegető levelet kapott kézhez. Ebben a tatárok vezetője arra szólította fel a magyar királyt, hogy önként hódoljon be neki. Kijev elestéig azonban a tatár veszélyt az országban nem vették komolyan.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Biblia
- Március 18-án teremtette Isten a világot a középkori emberek szerint
- Krisztus megkeresztelésének emlékét őrzik a vízkereszti hagyományok
- Pontos számítások helyett a hagyomány határozza meg Jézus születésének napját
- Néhány perc alatt, rekordáron elkelt a legkorábbi ismert héber Biblia
- A világ legrégebbi ismert Bibliáját állítják ki Tel-Avivban
- A középkorban pontosan kiszámolták a teremtés kezdetének dátumát is
- Mit csinált Krisztus Márta és Mária házában?
- Jézus Krisztus három megjelenését ünnepli a kereszténység vízkeresztkor
- Számos módszerrel igyekeztek kiszámolni Jézus születésének valódi időpontját
- Kizárólag saját tagállamain belül hajtott végre fegyveres akciót a Varsói Szerződés tegnap
- A kisebbségek kárára képzelte el Csehszlovákiát Beneš a második világháború után tegnap
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart tegnap
- József Attila egykor betiltott kötete és Apponyi Albert emlékirata is kalapács alá került tegnap
- Megtalálták a veszprémi Szentháromság-szoborcsoport eredeti szobrait tegnap
- Sérült hangszalagja ellenére is dúskált a sikerben Frank Sinatra tegnap
- A Szondi-teszt megalkotásában is jelenetős szerepe volt Kozmutza Flórának tegnap
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád 2024.05.13.