2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Győr és a két világháború

2014. április 9. 11:14 MTI

A világháborúk győri vonatkozásairól nyílik kiállítás csütörtökön, a város bombázásának hetvenedik évfordulóján a kisalföldi megyeszékhelyen, a Magyar Ispitában - közölte a Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum.

A június végéig megtekinthető tárlaton korabeli katonai felszerelések, egyenruhák, fegyverek bemutatásával, valamint Közép-Európa akkoriban legmodernebb üzeme, a győri ágyúgyár történetének megidézésével elevenítik fel az első világégés emlékét.

A kiállítás bemutatja Győr két világháború közötti fejlődését, kiemelten a Rába Vagon- és Gépgyár működését, majd a második világháború kora elevenedik meg az Emberek az embertelenségben című tárlat látogatói előtt. Mint azt címe is mutatja, a kiállítás az emberi sorsokra építve vezet végig a város huszadik századi történelmén.

A költők, írók személyes élményei, gondolatai mellett a tárlat középpontjába egy győri születésű katona, Fejes István kerül, aki az első világháborúban gyalogosként, majd gépkocsivezetőként, a másodikban pedig pilótaként vett részt, utóbbi posztján több mint 300 bevetésével rekordot állított fel.

A múzeum közlése szerint a kiállítás Győrben egyedülállónak számít, hiszen számos olyan tárgyat láthat majd az érdeklődő, amelyek eddig nem szerepeltek történeti kiállításokon. A rendezésben a Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum kollégáin kívül a Hadtörténeti Intézet és Múzeum több munkatársa is közreműködött, akik a szakmai segítség mellett tárgyakkal, fotókkal segítették munkánkat.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár