2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

FBI-ügynök akart lenni Nixon

2014. április 9. 08:42

Majdnem az FBI-nál kötött ki Richard Nixon, de a későbbi amerikai elnök felvételét végül forráshiány miatt elutasították - olvasható egy nemrégiben nyilvánosságra hozott dokumentumban.

A kaliforniai Yorba Lindában született egy szegénységgel küszködő kvéker család öt fiúgyermekének egyikeként. Kiváló eredménnyel végezte iskoláit, és megszerezte a Duke Egyetem jogi diplomáját. 1937 és 1942 között ügyvédként dolgozott, a 2. világháborúban 1942 és 1946 között a haditengerészetnél szolgált. Leszerelése után politikai pályára tért, 1947-50-ben kongresszusi képviselő, 1950-53-ban szenátor volt republikánus színekben. 1960-ban pártja elnökjelöltjeként indult a demokrata John F. Kennedyvel szemben, de alulmaradt. 1968-ban ismét a republikánusok elnökjelöltje lett, és megszerezte a hőn áhított elnökséget is. 1972-ben újraválasztották, de a csúcsról aztán hatalmasat bukott: az 1973-ban kipattant ún. Watergate-ügy miatt az amerikai történelemben addig példátlan lépésre kényszerült, 1974. augusztus 8-án lemondott tisztségéről.

Nagyjából így foglalható össze Richard Nixon egykori amerikai elnök életrajza. Az amerikai National Archives azonban legutóbb egy apró, de igen érdekes epizóddal toldotta meg az Egyesült Államok 37. elnökének pályafutását: 1937-ben az akkor 24 éves, frissen végzett diplomás Nixon ugyanis jelentkezett az FBI-hoz.

Mint egykori FBI-dokumentumot, a felvételi kérelmet a washingtoni National Archives őrzi, s a Making Their Mark: Stories Through Signatures című, több mint száz, kézzel aláírt dokumentumot bemutató kiállításon lehet megtekinteni.

A tárlat kurátora, Jennifer Johnson szerint ez egy nagyszerű alkalom arra, hogy felvillantsák Nixon életének ama kevéssé ismert pillanatát, amelyről az átlagemberek valószínűleg nem is hallottak. "Éppen akkor fejezte be jogi tanulmányait, s mint mindenki más, ő is próbálta kitalálni, hogy mit akar valójában" - fogalmazott a szakember.

A történet szerint mielőtt Nixon kézhez kapta volna diplomáját, április 23-án elküldte felvételi kérelmét az FBI-hoz. A frissen végzett jogászt behívták, júliusban került sor az interjúra, majd J. Edgar Hoover FBI-igazgató kérésére fizikai tesztet végeztettek vele. Ezután nagy csend, Nixont nem értesítették a fejleményekről. 1954. június 11-én, az akkor már alelnök Nixon az FBI Akadémia avatóünnepségén szólalt fel, s maga Hoover mutatta be a közönségnek. Az igazgató ezt örömmel tette, mert mint fogalmazott, "(...) az FBI vesztesége az ország hasznára vált", utalva a történtekre.

Nixon memoárjában is megemlékezett az esetről, s kiderült, hogy már akkor, alelnökként érdeklődött a nyomozóiroda nagyhatalmú vezetőjénél, miért utasították el kérelmét. Hoover újranyitotta Nixon aktáit, s mint megtudta, bár Nixont felvették, az FBI végül megmásította döntését - a hivatalos magyarázat szerint Nixon próbálkozása forráshiány miatt esett kútba.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár