2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Áthelyeznék Tesla hamvait

2014. március 10. 10:23 MTI

A szerb állam áthelyezné Nikola Tesla hamvait a nagy feltalálóról elnevezett múzeumból a belgrádi Szent Száva templomba, ezzel a döntéssel azonban nem mindenki ért egyet.

Nikola Tesla 1943-ban hunyt el New Yorkban, hamvait hatvan éve a róla elnevezett múzeumban őrzik Belgrádban. A szerb kormány a héten megállapodást kötött az egyházzal, hogy a tudós maradványait állami tiszteletadás mellett az ország legnagyobb ortodox templomában helyezik örök nyugalomra.

A hír hallatára tudósok, értelmiségiek és mások vonultak utcára szombaton, hogy hangot adjanak nemtetszésüknek. Egyebek mellett azt kifogásolták, hogy Tesla urnája eddig a nyilvánosság számára megtekinthető volt, ezentúl viszont senki nem láthatja majd azt. Érvként hozták fel azt is, hogy Tesla a tudomány, nem pedig a vallás embere volt, nincs ok arra, hogy egy templomban nyugodjon.

A szerb származású Nikola Tesla Horvátország területén született 1856-ban. Életében összesen 146 találmányt szabadalmaztatott, úttörő munkát végzett az elektromosság, a vezeték nélküli kommunikáció, a mágnesesség és a gépészet területén. Thomas Edison legnagyobb riválisának számított a XX. század elején.

Élete nagy részét az Egyesült Államokban töltötte, végrendelete értelmében azonban halála után hamvait, személyes tárgyait, könyveit és dokumentumait Belgrádba szállították, ahol múzeumot nyitottak életművének.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár