2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Elsüllyeszthetetlen Molly egyiptomi szobrának rejtélye

2013. július 2. 11:33

Két évvel ezelőtt került egy amerikai múzeumba egy kopott és elfeledett usébti (ushabti) figura, amely túlélte a Titanic elsüllyedését, s ma már elérhető a nyilvánosság számára. Az usébtik az ókori egyiptomi sírokban elhelyezett szolgaszobrok voltak, amelyek szó szerint az elhunytat helyettesítették a túlvilágon. 1912-ben "elsüllyeszthetetlen Mollynak" hozott szerencsét.

1912. április 12-én 23.40-kor a világ legfényűzőbb óceánjárója, a Southamptonból New York felé tartó Titanic egy Új-Fundland felől délre sodródó jégheggyel ütközött össze, ami két és fél órán belül a vesztét okozta. A hajón tartózkodó 2200 főnyi utas és személyzeti tag közül mindössze 705-en élték túl a katasztrófát. Kevéssé ismert epizódja a történetnek, hogy egy egyiptomi szobor is megmenekült.

Az ókori egyiptomi sírhelyeken gyakran találtak a kutatók ún. usébti (ushabti) figurákat, amelyek szolgát ábrázoló szobrok voltak. Fő feladata az volt, hogy a túlvilágon helyettesítse az elhunytat, ugyanis úgy vélték, a halál utáni élet hasonló a földihez. Vagyis, ha például a szellemvilágban feladatra szólítják gazdáját, megelevenedik és elvégzi az elhunytra kirótt feladatot, illetve mágikus módon előteremti ura élelmiszerszükségleteit. Eme temetkezési gyakorlat a Középbirodalom éveitől (i. e. 2000-1500) a ptolemaioszi korig (i. e. 300 körül) tartott.

Egy ilyen 2700 éves usébtivel a csomagjában szállt fel „elsüllyeszthetetlen Molly Brown" (1867-1932) a Titanicra. A nemes címet az utókor, illetve a korabeli sajtó ragasztotta Mrs. Margaret Tobin denveri milliárdosra, aki a másfélezer emberéletet követelő katasztrófa után sértetlenül, száraz lábbal léphetett Amerika földjére. Egyesek szerint mindezt az usébtinek köszönhette, amely szerencsét hozó talizmánként működött.

A szerencsétlenséget túlélő szolgaszobor annak az egyiptomi régiségrakománynak volt a része, amelyet Molly a fáraók földjén töltött nyaralása során halmozott össze, s készült az Egyesült Államokba szállítani. A 46 328 tonnás hajóra egy ládányi egyiptomi ajándéktárggyal és három láda ókori egyiptomi szobrocskával érkezett, utóbbit egyébként a Denveri Múzeumnak szánta.

Ez az usébti különös jelentőséggel bírt Molly számára, ugyanis mindig magánál tartotta egyfajta szerencsét hozó talizmánként, illetve egzotikus kuriózumként, amit mindenkinek büszkén mutogatott a Titanic fedélzetén. Furcsa módon legkedvesebb tárgyát nem említi naplójában, amikor a tragikus éjszakát ecseteli; a The Molly Brown House Museum szerint azonban „Molly magához vett 500 dollárnyi készpénzt, felcsatolta a mentőmellényét és megragadta az ágyról a takaróját. Továbbá megfogta 7 centiméteres, Kairóban vásárolt, türkizszínű szobrocskáját, s zsebre vágta.”

A 13 564 tonnás Carpathia három napja hagyta el New Yorkot, s éppen Gibraltár felé tartott, amikor rádiósa befogta a tőle 58 tengeri mérföldre lévő Titanic segélyhívását. Három és fél órával később ért a helyszínre, ahol négy mérföldes szélességben mentőcsónakok tucatjai várta a tengerészeket. A túlélőkkel április 18-án jutott vissza a hajó a Nagy Almába. A Carpathia kapitánya, Arthur H. Rostron hősként tért haza, s köszönetnyilvánítások százai érkeztek postaládájába, többek között a Kongresszus becsületérmét (Medal of Honor) is megkapta. A legfurcsább ajándékot Margaret Browntól kapta, aki nekiadta szeretett talizmánját. Az usébti a kapitány 1940-es haláláig a tulajdonában maradt. A szobor ezt követő sorsa ismeretlen.

A kilencvenes években a Titanic-ereklyék megszállott gyűjtője, Stanley Lehrer tulajdonaként tűnt fel, aki nem mellesleg az USA Today című napilap alapítója is egyben. 1998-ban a Titanic, szerencse és sors című kiállítás részeként bukkant fel Virginiában. Paul Boughton újságíró nyomozása szerint ezt követően 2006-ban tűnt fel ismét a nyilvánosság előtt Missouriban, ahol a Titanic-relikviák egy valódi jéghegy társaságában voltak kiállítva. Az usébtit ezután már nyomon lehetett követni, azonban „elsüllyeszthetetlen Molly" többi kincse még mindig a jeges Atlanti-óceán mélyén pihen, s szinte semmit sem tudunk róla. Ám értéküket fillérre, illetve pennyre pontosan tudjuk: 27 007 dollár, ugyanis Brown kisasszony ekkora mértékű kártérítési igénnyel lépett fel a White Star Line hajótársasággal szemben.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár