Forradalmi események tanúja volt a Brandenburgi kapu
2013. június 24. 08:54
URL: https://mult-kor.hu/20130624_forradalmi_esemenyek_tanuja_volt_a_brandenburgi_kapu
Múlt hét szerdán John F. Kennedy, Ronald Reagan és Bill Clinton után Barack Obama lett a negyedik olyan amerikai elnök, aki beszédet mondott a híres berlini Brandenburgi kapu mellett. A német főváros központjában található korai klasszicista építmény, a város és egyben Németország jelképe a 18. század végén épült meg, s számos világtörténelmi jelentőségű eseménynek volt "szemtanúja". Íme az öt legfontosabb.
Elviszi Napóleon a quadrigát
Az 1788-1791 között, II. Frigyes Vilmos porosz király rendeletére, Carl Gotthard Langhans által épített 26 méter magas, 65,5 méter széles homokkő-építmény nemcsak Berlin, hanem Németország jelképe is, bő kétszáz éves történelme során több világtörténelmi esemény szemtanúja volt. Bár a klasszicista stílusú építmény hivatalosan 1791-ben készült el, végleg csak 1793-ban fejezték be: ekkor helyezték el a kapu tetejére Johann Gottfried Schadow alkotását, a quadrigán álló Nikét, aki egy négylovas ókori díszkocsit hajt.
A szobor kevesebb mint másfél évtizedet maradhatott helyén, miután 1806-ban, a jénai csatát követően a Berlint elfoglaló Napóleon Párizsba hurcolta a quadrigát, de még mielőtt ott felállíthatták volna, a császár – aki teljesen megfeledkezett az alkotásról, amely így egy raktárban porosodott – hatalma véget ért. A berliniek Ernst von Pfuel tábornoknak köszönhetik, hogy a győzelem istennője ismét visszatérhetett a Brandenburgi kapu tetejére. 1814-ben Gebhard Leberecht von Blücher porosz hadvzér csapatai ládákba csomagolták a szobrot és visszaszállították Berlinbe, ahol azután restaurálták. Ekkor került az új hatalmi jelkép, a tölgykoszorún ülő porosz koronás sas az istennő botjára, a Schinkel által javasolt vaskereszt kiegészítéseként. A keresztet a kommunizmus idején levették, majd 1990-ben, a német újraegyesítéskor végleg visszahelyezték.
Hitler hatalomra jut
A nemzetiszocialisták üstökösszerű felemelkedése (az NSDAP 1928-ban 2,6 százalékot kapott, két évvel később 18,3-t, 1932 júliusában pedig már Adolf Hitler pártja adta a legerősebb parlamenti frakciót, a szavazatok 37,4 százalékát megszerezve) és a Paul von Hindenburggal folyó hatalmi vetélkedés után az elnök 1933. január 30-án Hitlert nevezte ki birodalmi kancellárrá. A kinevezés éjszakáján a kancellár tiszteletére fáklyás menetet rendeztek Berlinben, több ezer rohamosztagos (Sturmtruppen) és SS-tag haladt át a Brandenburgi kapun az elnöki palota felé, ahol a Führert és a magas rangú náci tisztviselőket fogadták, megadva az elkövetkező évek nagyszabású tömegrendezvényeinek propagandisztikus hangulatát.
A második világháború hatalmas pusztítást vitt végbe Berlinben, a Brandenburgi kapu azonban – bár itt-ott keletkeztek károk benne – jórészt sértetlen maradt. Az egyik legutolsó közös erőfeszítés jegyében a kelet-és nyugatnémet hatóságok helyreállították a kapu sérült részeit. A kelet-berlini városi tanács azonban eltávolíttatta a vaskeresztet és a sast a quadrigáról, mivel ezeket a porosz militarizmus szimbólumának tekintették. Áthaladni így sem lehetett rajta, 1961. augusztus 13-a, azaz a berlini fal felépítése után az építményt csak a keletnémet határőrök közelíthették meg.
"Ich bin ein Berliner"
„Kétezer évvel ezelőtt az emberek azt mondták büszkén: `Civis Romanus sum`. Ma, a szabadság világában pedig ezt mondják büszkén: `Ich bin ein Berliner`. Sokan vannak ma a világon, akik nem értik – vagy azt mondják, hogy nem értik – valójában mi a különbség a szabad világ és a kommunista világ között. Jöjjenek hát el Berlinbe.”
Amikor John F. Kennedy elnök 1963-ban, két évvel elnökké választása után nyolcórás látogatásra érkezett Nyugat-Berlinbe, a gépkocsisort, amelyben utazott, végig az úton hatalmas üdvrivalgás fogadta. A Brandenburgi kapuhoz közeledve látta meg először a berlini falat. A program szerint a német főváros legforgalmasabb útja, az Unter den Linden végén található kapun keresztül átnézett volna a fal másik oldalára, ám a kapu öt boltívét hatalmas vörös transzparensek borították a túloldalról, így nem láthatta Kelet-Berlint.
Kennedy beszéde – amelyet 120 ezer ember hallgatott végig a helyszínen – az egész világon szinte mindenkit megérintett, de igazából egyetlen sor tette halhatatlanná. Egy korábbi verzió szerint JFK az angol “I am a Berliner” (Berlini vagyok) formulát használta volna, de sokkal hatásosabbnak vélte, ha németül szólal meg a német közönség előtt. Szövegíróival és a State Department munkatársaival gyakorolta a helyes kiejtést, s még a német nyelvészek érdeklődését is felkeltette, akik megcáfolták azt a kevés alapot nélkülöző városi legendát, miszerint Kennedy a Berliner elé helyezett névelővel viccet csinált volna az emelkedett pillanatból. (egyesek szerint szükségtelen az ’a’ névelő használata, mivel ez így azt jelenti, hogy "én egy lekváros fánk vagyok".)
"Elnök úr, bontsa le ezt a falat!"
Ronald Reagan amerikai elnök először 1982-ben kereste fel az akkor már több mint húsz éve fizikailag is megosztott kelet-német várost, ahol a Charlottenburg Palota mellett magas rangú nyugat-német tisztviselők előtt biztosította az Egyesült Államok támogatásáról hallgatóságát és Berlin városát. Öt évvel később Reagan a város alapításának 750. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségre volt hivatalos. A hidegháborús retorika fokozódása (Reagan előtte mondta ki, hogy a Szovjetunió a „gonosz birodalma”) mellett az enyhülés csalhatatlan jelei (Reykjavík) is megmutatkoztak.
Ebben az ellentmondásos környezetben került sor Reagan híres beszédére 1987. június 12-én a Brandenburgi kapu előtt: „Mr. Gorbachev, open this gate! Mr. Gorbachev, tear down this wall!” (Gorbacsov úr, nyissa ki ezt a kaput! Gorbacsov úr, bontsa le ezt a falat!) A szinte szállóigévé váló sorok értelmi szerzőjét a mai napig homály fedi, afelől azonban nincs kétség, hogy az elnök tanácsadói mellett a berlini városvezetés is mélyen megosztott volt abban a tekintetben, hogy merje-e vállalni a kockázatot a republikánus politikus a gyújtó hangú beszédért.
Sokan attól féltek, hogy a Gorbacsovval aprólékos munkával felépített jó munkakapcsolat látja ennek kárát, míg mások inkább a beszéd „puhaságát” rótták fel Reagannak, mondván, már akkor nyíltan bírálnia kellett volna a kommunizmust. Az inkriminált mondat egy évi gondolkodás után végül benne maradt a beszéd végső változatában, amelyet nemcsak a helyszínen jelenlevő 20 ezer fős tömeg, hanem rádión keresztül milliók hallgattak.
Lenny beveszi Berlint
A Brandenburgi kapu történetének egyik legtöbb érzelmet felszabadító pillanata azonban nem politikusokhoz, hanem zenészekhez kapcsolódott. Néhány héttel a berlini fal 1989. novemberi lebontása után Leonard Bernstein amerikai zeneszerző vezetésével koncertsorozatot rendeztek a fal mindkét oldalán. A nemzetközi zenekarban mind a négy korábbi megszálló ország (Egyesült Államok, Szovjetunió, Franciaország, Nagy-Britannia) művészei helyet kaptak, s mindegyik előadásban felcsendült Beethoven 9. szimfóniája. Bernstein egy csavarral az Örömóda Freude szavát Freiheitre (szabadság) cserélte, amit kelet-illetve nyugatnémet kórustagokkal adatott elő.
Az első koncert december 23-án, éjjel ért véget Nyugat-Berlinben, abban a pillanatban, amikor a berlini fal végleg leomlott; a másikat két nappal később, karácsony reggelén tartották a keleti városrészben. Az előadásokat több tízezren hallgatták végig élőben a helyszínen, azonban a német újraegyesítés legemocionálisabb pillanatát a tévéképernyők előtt ülve a fal mindkét oldalán élők is átélhették – közösen, három évtized után először.