Mit ittak a politikusok?
2012. november 13. 08:28
URL: https://mult-kor.hu/20121113_mit_ittak_a_politikusok
Konyakkal próbálta elbai magányát feldobni Napóleon, de a kis korzikai "előrelátását" is felülmúlta a ravasz Harding, aki az amerikai szesztilalom közepette halmozott fel nagyobb mennyiségű alkoholt a Fehér Ház egyik titkos helyiségében. Az "alkoholfüggő" - de nem alkoholista! - Churchill sokáig terápiás célzattal ivott rövideket, de lényegében bármit felhörpintett, amit elé toltak. Nem kellett félteni a szovjet pártfőtitkárokat sem, különösen Brezsnyevet és Hruscsovot, utóbbi például olyan vodka előállításán fáradozott, amely nem okoz másnaposságot.
Napóleon: 200 üveg konyak az elbai magányban
Csupán „néhány” dolgot vihetett magával Napóleon, akit lipcsei veresége (1814) után száműztek az olaszországi Elba szigetére. Ezek között ott lapult az a nem elhanyagolható mennyiségű – mintegy kétszáz üveg – Courvoisier konyak is, amely a hírek szerint egyetlen napóleoni háborúból – még a fél Európát térdre kényszerítő francia császár által vezetett csaták ideje alatt – sem hiányozhatott.
Napóleon rajongott a konyakért, de a bort sem vetette meg, amelyből állítólag szintén vihetett magával a Toszkán-szigetekhez tartozó, páratlan szépségű szigetre. Fogvatartói később sokkal fukarabbul bántak vele az Atlanti-óceán déli részén elhelyezkedő Szent Ilona-szigetére történő második száműzetése idején: Napóleon és kísérete ekkor már csak borral enyhíthetett szomjúságán.
Harding: dugipia a szesztilalom idején
1920. január 16-án lépett életbe a 18. alkotmánymódosítás, amely az Egyesült Államok egész területén megtiltotta az alkohol előállítását, forgalmazását és behozatalát.
Az emberek számos módot találtak arra, hogy kibújjanak a törvény hatálya alól: mivel a szesztilalom az alkohol fogyasztását nem tiltotta, ezért 1919 előtt sokan a likőr és a bor felhalmozása mellett döntöttek (a törvény otthoni fogyasztásra engedélyezte a bor termelését, de azt évente 800 literben korlátozta; az áldozáshoz továbbra is lehetett bort használni).
Még maga a szenátorként a törvény mellett szavazó Warren G. Harding elnök is jól bespájzolt a Fehér Házban, ahol hatalmas készleteket halmoztak fel alkoholból. De Harding amúgy sem az az önmegtartóztató típus volt: rendületlenül itta a koktélokat a sűrűn rendezett golf partik alkalmával, de nem vetette meg a whiskyt sem, hozzá pedig jó minőségű szivarokat szívott.
Churchill: bor reggelire
A britek legendás kormányfője még indiai és dél-afrikai katonai szolgálata idején kezdett inni (leginkább whiskyt), hogy ellenálljon a betegségeknek, járványoknak. Később napi rendszerességgel nyúlt a pohárhoz, főleg pezsgőt, brandyt, gint és whiskyt fogyasztott, utóbbit esetenként jeges szódával.
Bár még reggelije mellől sem hiányozhatott az egy pohár fehér bor, a Rutgers Egyetem professzora, a témában két könyvet jegyző Warren Kimball szerint Churchill nem volt alkoholista – csak „alkoholfüggő”. Amikor a britek háborús miniszterelnöke 1931-ben autóbalesetet szenvedett, orvosa, Otto C. Pickhardt 25 cl röviditalt írt fel lábadozásának idejére. De ha Churchill valóban alkoholista lett volna, bizonyára meg sem köti 1936-ban az egyik Rothermere báróval azt a fogadást, amelynek tétje egy évi absztinencia volt, s amelyet Churchill végül meg is nyert.
Roosevelt: rum mindenek felett
A közjó mellett személyes érdeke is motiválta Franklin Delano Rooseveltet, amikor úgy döntött, hogy visszavonja a nagy társadalmi felháborodást kiváltó szesztilalom rendelkezéseit. Még el sem ültek el az Egyesült Államokat és a pénzügyi világot megrogyasztó 1929-es gazdasági sokk vetette hullámok, mikor FDR beiktatása után öt nappal különleges kongresszusi bizottságot hívott össze, hogy legalizálja a sör és a bor eladását (Beer and Wine Revenue Act).
Roosevelt még ifjúkorában, a gyakorta látogatott New York-i koktélpartikon került közelebbi kapcsolatba az alkohollal, egyik kedvence a sötét rumból, narancsléből, barnacukorból és tojásfehérjéből kevert Haitian Libation volt.
Hruscsov: luxusvodkát az elitnek
Kevés olyan ital ismert, amely annyira összeforrt egy nép történetével, mint a vodka, az oroszok „nemzeti” itala. A hagyományosan erjesztett gabonából vagy burgonyából, nagyrészt vízből és etanolból készülő, ízanyagokat csak nyomokban tartalmazó égetett szeszből a Szovjetunió „hőskorszakában” még egy decilitert öntöttek a vodkáspoharakba.
Bár hivatalos szinten üldözték az alkoholizmust, a vodkát a szovjet pártfőtitkárok is előszeretettel itták. Hruscsovot azonban leginkább az aggasztotta, hogy az alkohol túlzott fogyasztása másnaposságot okoz, ezért összeterelte az ország legbriliánsabb elméit, akiknek azt parancsolta, hogy olyan vodkát állítsanak elő, amellyel lehet ezen segíteni. A kiváló minőségű alkohol és tiszta víz felhasználásából készült italban se a cukor, se a méz vagy a glükóz nyomait nem lehetett felfedezni, gyártásában pedig a védelmi minisztérium legkiválóbb szakemberei vettek részt.
Nixon: módjával
Saját maga készítette martiniját Richard M. Nixon amerikai elnök, aki egyenesen Churchilltől kapta meg kedvenc receptjét. Nixon saját bevallása szerint csupán egy pohárral tudott inni a Silver Bullets fantázianévre hallgató száraz martiniból, mivel köztudott volt, hogy a republikánus politikus nagyon nem bírta az alkoholt, bár a képeken gyakran feltűnt a rumból és kólából készített Cuba librével a kezében.
Kádár: tea rummal, kártyához fröccs
Kádár spártai életviteléről és étkezési szokásairól elsőként Gyurkó László számolt be 1982-ben (tehát még Kádár életében) Arcképvázlat történelmi háttérrel című kötetében. A szerző szakított a hagyományos Kádár-klisékkel és bátran megírta, hogy a párt első embere nemcsak a grízes tésztát szereti, hanem a cvekedlit, a tepertőt, s a paprikás krumplit is.
Kutatásai nyomán számos apró titokra is fény derült, ami gazdagította a Kádár személyiségéről kialakult képünket. Ebből azt is megtudtuk, hogy a főtitkár ebédre többnyire „hideget evett és hozzá egy nagy bögre citromos-rumos teát ivott”, egy egykori kártyapartnere pedig azt állította róla, hogy a rablóulti közben előszeretettel fogyasztott fröccsöt.