2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Mégis közép-európai lehetett Ötzi

2012. november 13. 10:33

Ötzi, az 1991-ben az olasz Alpokban megtalált, meglepően jó állapotban fennmaradt neolit kori jégember mégis közép-európai őslakos lehetett, nem pedig első generációs bevándorló Szardíniáról, mint ahogy azt eddig gondolták a szakemberek, állítja egy új tanulmány. Ötzi genetikailag ugyanúgy nézhetett ki, mint bármely más kőkori földművelő szerte Európában.

Az új eredmények, amelyeket a múlt heti American Society of Human Genetics konferenciáján mutattak be, alátámasztják azt az elméletet, amely szerint maguk a földművelők is – és nem csupán a mezőgazdasági technikák – terjedtek szét az őskorban a Közel-Kelettől Finnországig húzódó sávban.

„Az elképzelés újdonsága abban rejlik, hogy a mezőgazdálkodás terjedése az emberek mozgásához kapcsolódott, tehát nem csupán a technikai vívmányok terjedtek szét a kontinensen” – magyarázta a tanulmány egyik szerzője, Martin Sikora, a Stanfordi Egyetem genetikusa.

A kutatók korábban megvizsgálták Ötzi génállományát, és meglepő eredményre jutottak: az ötezer évvel ezelőtt lenyilazott és az Alpok egyik gleccserében a mai Ausztria és Olaszország határánál elvérzett jégember genetikailag közelebb áll Szardínia jelenlegi lakosaihoz, mint a mai közép-európaiakhoz. Ám a kutatás a genom csupán egy részére terjedt ki, így az eredmény nem oldhatta meg a legfontosabb kérdést: vajon a neolitikum során a legtöbb Közép-Európában élő ember génállománya a szardíniaiakhoz hasonló-e vagy csupán Ötzi családja vándorolhatott be Európa déli részeiről?

„Talán Ötzi csak egy turista volt, elképzelhető, hogy a szülei szardíniaiak voltak és fiuk úgy döntött, 'körülnéz' az Alpokban” – mondta Sikora. Majd hozzátette: az, hogy Ötzi vagy a családja több száz kilométert utazott volna, igen valószínűtlen. „Ötezer évvel ezelőtt nem igazán volt elvárható a lakosságtól ekkora mobilitás” – fejtette ki gondolatait a kutató.

A kérdés megválaszolásához Sikora csapata megvizsgálta Ötzi teljes génállományát és összehasonlították a mai európaiakkal, továbbá egy Svédországban fellelt kőkori vadásszal, egy szintén svédországi farmerrel, egy hétezer éves vadászó-gyűjtögető életmódot folytató jégemberrel Ibériából, illetve egy vaskori lakossal a mai Bulgária területéről.

A csapat kutatásai megerősítették, hogy Szardínia szigetének jelenlegi lakói Ötzi legközelebbi rokonai. Azonban az őskori, előbb említett „kvartettet” nézve Ötzi leginkább a Bulgáriában és Svédországban talált földművelőkhöz hasonlít, míg a svéd és ibériai vadászó-gyűjtögetők jobban hasonlítanak a mai észak-európaiakhoz.

Az eredmények alátámasztják azt az elképzelést, hogy a Közel-Keletről Észak-Európába vándorló őskoriak magukkal hozták a földművelési technikákat, amelyek összekeveredtek az őshonos lakosság vadászó-gyűjtögető életmódjával, lehetővé téve a lakosság teljes átrendeződését, magyarázta Sikora.

Míg az őskori vándorlások nyomai mára Európa legnagyobb részén eltűntek, a szardíniai szigetlakók többnyire elszigeteltek maradtak, így jobban megőrizhették az első neolitikus földművelők genetikai nyomait. „Manapság egyre több bizonyíték mutatja, hogy a mezőgazdaság jelentős szerepet játszott Európa népeinek formálásában” – mondta Chris Gignoux, San Francisco-i Kaliforniai Egyetem genealógusa, aki nem vett részt a kutatásban. „Minél több őskori ember génállományát vizsgáljuk meg, annál nagyobb rálátásunk lesz a földművesek Európán belüli mozgására” – tette hozzá a kutató.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár