Kubai rakétaválság: ami a tankönyvekből kimaradt

Az Egyesült Államok első katolikus elnöke, J. F. Kennedy alig néhány hónapja tette le hivatali esküjét, mikor komoly diplomáciai fiaskót kellett elszenvednie. A kubai emigránsok partraszállási kísérlete a Disznó-öbölben, 1961 áprilisában totális kudarccal végződött. Kennedynek ez az eset felettébb kínos volt, hiszen a választási kampányban éppen azért bírálta Richard Nixont, hogy az nem tesz semmit a Castro-rezsim megdöntésére. A következmények pedig 1962-ben, a kubai rakétaválságnál majdnem katasztrófához vezettek. Íme az 50 éve zajlott rakétaválság kevéssé ismert epizódjai.

Kubát leigázni?

1962. október 22-én drámai hatású beszédben jelentette be Kennedy, hogy a kommunista vezetésű karibi ország köré tengeri blokádot vonnak. Azt azonban már kevesen tudják, hogy néhány nappal a sorsfordító események előtt az elnök beszédírói egy ennél sokkal élesebb hangú, szinte hadüzenetként értelmezhető szöveget tettek le JFK asztalára. „Ezen a reggelen vonakodva ugyan, de megparancsoltam a fegyveres erőknek, hogy indítsanak támadást és pusztítsák el a kubai nukleáris fegyvereket” – hangzott a beszédvázlat első sora, amely – a világ nagy örömére – végül Kennedy asztalfiókjában maradt.

Autószalon felett elemezték a felvételeket

Az amerikaiak csak egy október 14-i U-2 repülés alkalmával vették észre a San Cristobal mellett épülő SS-4 indítóállást. Október 16-án McGeorge Bundy nemzetbiztonsági tanácsadó átadott Kennedy elnöknek egy sorozat fotót. A felvételeken, amelyeket egy amerikai U-2-es felderítő repülőgép készített, látható volt, hogy a szovjetek nukleáris fejjel felszerelt, közepes hatótávolságú támadó rakétákat telepítenek Kubában. Október 19-ére az addigra már szinte folyamatos felderítőrepülések négy harcképes indítóállást találtak. Eredetileg az amerikai kormány mindezt titokban tartotta, és csak a vezetés 14 legmagasabb rangú tagja tudott az eseményekről. (Nagy-Britanniát például csak október 21-én este tájékoztatták.)

A képeket végül egy szigorúan titkos CIA-irodában, a Steuart Ford használt autószalon felett elemezték ki. Míg tehát az alsó szinten dörzsölt autókereskedők próbálták elnyűtt autóikat a vásárlókra sózni, addig a CIA elemzői az emeleten a csúcstechnológiával felszerelt National Photographic Interpretation Centerben több száz fotóból igyekezték kihámozni az információkat arra vonatkozóan, hogy a szovjetek valóban ballisztikus rakétákat telepítettek-e Kubába.

Agrártanácsadónak álcáztak magukat

A Szovjetunió 1962 nyarán kezdte meg szupertitkos, Anadir-hadművelet fedőnevű akcióját, amelynek keretében több ezer katonát szállítottak tengeren Kubába. A szovjet tervek szerint összesen 60 ezer katonát akartak szállítani 85 hajóval június és október között. A CIA 1962. október 20-i gyorsbecslése hat- és nyolcezer közé tette a Kubában állomásozó szovjet katonák számát, akiknek egy része tarka ruhában, agrártanácsadónak álcázva érkezett a karibi szigetre. A valós számok azonban ezt jóval meghaladták, a rakétaválság idején ugyanis már mintegy 40 ezer katona volt jelen a kommunista országban.

Beteget jelentett JFK

Hogy elkerüljék a rakétaválságnak a köznyugalom megzavarására tett esetleges hatását, Washington eredetileg a hallgatást választotta, Kennedy pedig megpróbálta tartani magát hivatalos programjához, s folytatta a hét államot érintő kampánykörútját. JFK október 20-án azonban váratlanul visszarepült Chicagóból Washingtonba; az elnök orvosai ekkor egy olyan történetet fabrikáltak, hogy Kennedy beteg, náthás, s van egy kis láza is. Tanácsadói arról tájékoztatták a sajtó képviselőit, hogy az elnöknek néhány napig ágyban kell feküdnie. Kennedy azonban nem tartotta be orvosai „tanácsát”, s többórás tárgyalásokat folytatott beosztottjaival, mielőtt elrendelte volna a blokádot.

Egy szovjet kém

Oleg Penkovszkij parancsnok, a szovjet katonai hírszerzés ezredese volt az, aki légifelvételekkel segítette az MI6-et és a CIA-t a rakéták azonosításában, és szintén neki köszönhetően sikerült megtudni, hogy meddig menne el a fenyegetésben Hruscsov. A férfit 1962. október 22-én a KGB letartóztatta Moszkvában, majd egy év múlva kémkedés vádjában bűnösnek nyilvánították és kivégezték.

Voltak amerikai áldozatok

Nem igaz, hogy a hidegháború legforróbb eseményének tartott kubai rakétaválság amerikai áldozatok nélkül ért volna véget. 1962. október 27-én egy szovjet föld-levegő rakéta lelőtt egy amerikai U2-t, a balesetben pedig a pilóta, Rudolf Anderson Jr. életét vesztette; Andersont Kennedy elnök posztumusz Distinguished Service Medallal tüntette ki. Ráadásul négy nappal Anderson halála előtt egy C-135 a guantanamói bázison készült volna landolni, amikor leszállás közben a pilóta hibázott, a gép a földbe csapódott, aminek következtében a legénység hét tagja a helyszínen szörnyet halt.

Tovább tartott a válság

A válság „kirobbanását” attól a ponttól kezdve számítjuk, hogy Kennedy nemzetbiztonsági tanácsadója, McGeorge Bundy bemutatta az elnöknek a rakétatelepekről készült inkriminált felvételeket, s addig tartott, míg Hruscsov a moszkvai rádióban bejelentette a rakéták kivonását: ennek a 13 napnak (október 14-28.) állított emléket Robert Kennedy posztumusz Thirteen Days (Tizenhárom nap) című memoárja és az abból készült 2000-es film is.

Bár a világ felszabadultan sóhajthatott fel a rakétaválság hivatalosnak vélt lezárása után, mégsem teljesen igaz, hogy a válság október 28-án véget ért volna, az Egyesült Államokban ugyanis további három hétig a legmagasabb fokú készültségi állapot volt érvényben, s ezen idő alatt végig monitorozták a rakéták elszállításának folyamatát.

Maradtak rakéták Kubában

Kennedy, miután meggyőződött róla, hogy a szovjetek ígéretükhöz híven elszállították a karibi szigetről az odatelepített föld-levegő rakétatelepeket, november 20-án feloldotta a Kuba köré vont ostromzárat. A legújabb, titkosítás alól feloldott szovjet iratok azonban rámutattak, hogy bár Hruscsov valóban kivonta a középhatótávolságú és interkontinentális ballisztikus rakétákat, összesen száz, úgynevezett taktikai nukleáris fegyvert hátrahagyott a szigeten. A szovjet főtitkár ezzel egy esetleges inváziós hadsereg támadásától próbálta megvédeni kommunista szövetségesét.

A szovjet pártfőtitkár eredetileg úgy tervezte, hogy a feladatra kubaiakat fog kiképezni és átadja nekik a rakétákat, de csak addig, míg a titkot megőrzik. A szovjetek azonban nem bíztak meg maradéktalanul Castróban, így a legutolsó nukleáris tölteteket 1962. december 1-jével végül elszállították az országból.