Hét éve halt meg II. János Pál pápa
2012. április 2. 09:36 MTI
Hosszú betegség után 2005. április 2. este halt meg II. János Pál pápa, akit tavaly május elsején avattak boldoggá. A Vatikán az olasz közszolgálati televízióval közösen emlékezik meg az egyházat huszonhét éven át vezető pápáról.
Korábban
Április 2-án este az olaszországi templomok misével és gyertyagyújtással emlékeznek meg II. János Pálról. Halála pillanatában imádság kísérte gyertyagyújtást tartanak a Szent Péter téren is. A hetedik évforduló előestéjére a RAI1 csatorna az Un gigante (Egy óriás) című dokumentumfilmet tűzte műsorra, mely az olasz közszolgálati televízió és a Vatikán együttműködésével készült. Az egyház 264. pápájának életét egészen a boldoggá avatásig végigkísérő film különlegessége, hogy 3D-ben is látható.
II. János Pál halálának évfordulóján még hosszabb lett az olasz és külföldi zarándokoknak a pápa sírjánál az év minden napján kígyózó sora - írta az olasz sajtó. A Rómába a húsvétra érkezett hívők számára kötelező állomásának számít Karol Wojtyla sírja, melyet a Szent Péter-bazilika altemplomából a tavalyi boldoggá avatását követően helyeztek át a bazilika Szent Sebestyén kápolnájába.
Az 1978. október 20-án pápává választott II. János Pál 2005. április 2. este, 21 óra 37 perckor hunyt el. A 85 éves, Parkinson-kórban szenvedő egyházfő két nappal korábban került válságos állapotba, életének utolsó óráit a Szent Péter teret megtöltő tömeg imája kísérte. Április 8-án a Szent Péter téren tartották a temetését, a szertartást Joseph Ratzinger, a bíborosi testület dékánja, a Hittani Kongregáció prefektusa vezette, akit április 19-én választottak meg pápának. XVI. Benedek avatta boldoggá II. János Pál 2011. május elsején.
A lengyel pápa ünnepét október 22-re tették, mivel pápává választása után ezen a napon tartotta római székfoglaló miséjét. II. János Pál boldoggá avatási eljárásának magyar dokumentációja a Vatikáni Rádió magyar nyelvű adásának holnapján is megtalálható (radiovaticana.org).
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
28. A második világháború
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A gyógyszeriparban, a közlekedésben és a számítástechnikában is óriási előrelépést hozott a II. világháború
- 1946-ban zárták be az utolsó, japán-amerikaiakat fogva tartó koncentrációs tábort
- Gránát elé vetette magát a brit katona, hogy megmentsen egy anyát és gyermekét
- Mindössze három fogolynak sikerült elmenekülnie a „nagy szökés” során
- Második világháborús tankot emeltek ki egy folyóból a Fülöp-szigeteken
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap
- Saját korában több összeesküvés-elmélet is keringett Napóleon haláláról tegnap
- Hiába okozott negyvenféle betegséget, a kor divathölgyei ragaszkodtak a fűzőhöz tegnap
- Magyar viseletet öltött Mária Terézia a Szent István-rend első adományozásakor tegnap
- A lettek döntő többsége a függetlenségre szavazott 1991-ben 2024.05.04.
- Hollywood szinte összes díját begyűjtötte Audrey Hepburn 2024.05.04.