2. világháborús bombát találtak a III. kerületben
2012. március 30. 09:35 MTI
Feltehetően második világháborús bombát találtak csütörtökön a III. kerületi Nánási úton; a robbanószerkezet pénteki bevizsgálásának idejére kiürítik a környező lakóépületeket - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) sajtóirodája.
Korábban
Mind a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK), mind a HM úgy tájékoztatott: a Nánási út és a Pók utca kereszteződésében, közmunka során az árokban találták a feltételezhetően második világháborús, 100 kilogrammos bombát.
A katasztrófavédelem, az önkormányzat valamint a rendőrség javaslatára a bevizsgálást a Magyar Honvédség tűzszerészei pénteken végzik el. A feltételezett robbanótestet addig a rendőrség őrzi - közölte a HM.
Mint írták, a péntek reggel kezdődő bevizsgálás idejére kétszáz méter sugarú körben kiürítik a környező lakóépületeket, valamint útlezárások várhatók. Sztamenits Adrienn, a III. kerületi önkormányzat sajtóreferense azt mondta, péntek reggel a tűzszerészeti munkák miatt mintegy 1.500 embert kell kitelepíteni a Nánási út - Vitorla utca - Vízimalom sétány - Vízimolnár utca által határolt területről, illetve a Pók utcából a vasúti töltés vonalában.
A rendőrség a polgárőrséggel együtt értesíti a lakosságot; azokat, akik napközben nem tudnak hová menni, a Gázgyár utcai óvodában és az Aquincum Általános Iskolában helyezik el.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
20. Ókori állam-berendezkedések
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Róma első császára ellen is háborúba ment az ókor egyik legharciasabb asszonya, Fulvia Antonia
- Mi volt Róma bukásának oka?
- Egyezményes súlyú fémdarabokat használtak pénzként a bronzkori Európában
- Jeruzsálemben került elő egy Aquincumban talált ókori bronzmécses párja
- Ki volt a történelem legrosszabb politikai tanácsadója?
- Mi okozta a Római Birodalom bukását?
- Hét meglepő tény a római nőkről
- Valóban erotikus költészete miatt száműzte Róma császára a költő Ovidiust?
- Egész történelme során igen nagy volt Róma genetikai sokszínűsége
- Vígjátékba illő módon lopták el a Végzet kövét tegnap
- Nem is Dom Pérignon találta fel a pezsgőt? - 10 érdekesség a habzó italról tegnap
- Az űr meghódítására hívta fel az emberiség figyelmét Stephen Hawking tegnap
- A belháborúk mellett a változó klíma is okozta Tikal hanyatlását tegnap
- Évezredek művészeti öröksége találkozik a legmodernebb ipari technológiákkal a Vásárhelyi Kerámia Szimpóziumon tegnap
- Életének utolsó éveit házi őrizetben töltötte a zseniális Galileo Galilei tegnap
- Napjainkig heves vitákat gerjeszt Marco Polo keleti utazása tegnap
- A dzsungel mélyére menekült Kambodzsa véreskezű diktátora 2025.01.07.