2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Gyógyfürdő-történeti kiállítás nyílt Hévízen

2012. március 23. 13:07 MTI

Az évszázadok óta gyógyító hatásáról ismert tó, az itt folyó gyógyítás, illetve maga a település története ismerhető meg azon a csütörtökön megnyílt állandó tárlaton, amely először mutatja be átfogóan Hévíz múltját.

A tárlat a tó keletkezésétől egészen a 21. századig végigvezeti a látogatókat Hévíz történetén, kronologikus sorrendben mutatva be a gyógytó és a település kialakulását, valamint az orvosi, gyógyászati emlékeket. Hermann Katalin, a Gróf I. Festetics György Művelődési Központ, Városi Könyvtár és Muzeális Gyűjtemény művészeti vezetője, A világon egyedülálló címet viselő tárlat rendezője elmondta: a bemutatott tárgyak, emlékek jelentős része magángyűjtőktől származik, de számos darabot kaptak a keszthelyi Helikon Kastélymúzeum gyűjteményéből is.

Juhász Árpád geológus a kiállítás megnyitásaként arról beszélt, hogy a hévízi tó bizonyos értelemben egyedülálló csoda a világon, mert bár a Föld felületének több mint kétharmadát víz borítja, az többségében sós víz. Felelevenítette, hogy az 1980-as években végveszélyben volt ez a kincs, s akkor csak széleskörű összefogással sikerült megmenteni. Az akkor az ő közreműködésével készült film is igyekezett rádöbbenteni a döntéshozókat, hogy az ajkai bauxitbányászat a karsztvíz kiemelése miatt teszi tönkre a gyógytavat.

Hévíz első állandó tárlatának legrégebbi darabja egy 1500 éves kerámia edény, a legkülönlegesebb pedig talán az az 1818-ban megjelent angol könyv, amelyet írója, Richard Brighton gróf Festetics Györgynek, a hévízi tó akkori birtokosának ajánlott - részletezte Hermann Katalin. Hozzátette, hogy nemcsak tárgyi emlékeket és dokumentumokat mutatnak be, de a modern technikát felhasználva multimédiás kiállítást rendeztek be. A látogatók filmet is nézhetnek, és a tárlat megtekintése a külföldiek számára is élményt jelenthet, mert fülhallgatókon angol és német nyelvű tárlatvezetést igényelhetnek.

A kiállításon látható egyebek mellett a hónaljfüggesztéses súlyfürdő egykori segédeszköze, a balneológiai, vagyis gyógyfürdő kezelések tárgyai, megismerhetők a gyógyító munkát végző jeles orvosok pályája és munkássága. Könyvek, plakátok, leírások segítik az eligazodást és a múlt felelevenítését, de egy 19. századi kényelmes kurszalont, azaz gyógytermet is kialakítottak a hévízi tárlat létrehozói.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár