Megtalálták Darwin elveszett fosszíliáit
2012. január 18. 11:11 The Daily Telegraph
Egy brit paleontológus Charles Darwin és követői által gyűjtött fosszíliákra bukkant a brit földtani szolgálat gyűjteményében.
Korábban
Howard Falcon-Lang, a Royal Holloway paleontológusa éppen a brit földtani szolgálat masszív épületének széljárta sarkában levő, fából készült konyhaszekrénye körül foglalatoskodott, amikor egy tárgylemezen rálelt a 150 éve elveszettnek hitt fosszíliára.
„Időbe telt meggyőzni magamat, míg elhittem, hogy az egyik Darwin aláírását (C. Darwin Esq.) tartalmazza” – mondta el a paleontológus, aki elmondása szerint azonnal tudta, hogy „egy fontos és elfeledett felfedezésről” van szó.
Charles Darwin és társai – John Hooker botanikus, Darwin jó barátja, valamint cambridge-i mentora, John Henslow – összesen 314 példányt gyűjtöttek kutatásaik során. Az egyik első, a brit földtani szolgálat épületében talált tárgylemezen tárolt fosszíliát Darwin a HMS Beagle-lel megtett, az evolúciós elméletét megalapozó utazása során gyűjtötte.
Falcon-Lang szerint az egyik „legbizarrabb” lelet Hooker gyűjteményéből származik, ez egy 400 millió éves óriásgomba-faj (Prototaxites). A paleontológus szerint megfejthetetlen, hogy miként fordulhatott elő az, hogy oly sokáig nem figyeltek fel a fosszíliákra; szerinte egyedüli magyarázatként az szolgálhat, hogy 1846-ban Darwin még nem volt ismert, ezért kutatásának eredményeit sem kezelték megfelelően.
A földtani szolgálat szerint a fosszíliák azért keveredhettek el, mert Hooker a Himalájába történt utazása előtt nem számozta meg őket: a nem regisztrált leletek kalandos utat jártak be, előbb a Museum of Practical Geology-ba, aztán a South Kensington-i földrajzi múzeumba kerültek, s onnan vitték őket a brit földtani szolgálat raktárába.
Falcon-Lang elmondta: a még tavaly áprilisban megtalált leletekről fotókat készítettek, amelyeket közkincsé tesznek, s egy hamarosan nyíló online múzeumban mindenki megtekintheti.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2014
- Mátyásdomb: Lonkai-kastély
- Mi volt Augustus sikerének kulcsa?
- Zrínyi kirohanásai
- Az ujj nélküli apáca titka
- A gulyáskommunizmustól a műanyag kilencvenes évekig
- Kémelhárítók „rendszerváltása"
- Színészből lett politikusok
- A maffia Tízparancsolat-értelmezése
- A szabadság kapujában – megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Stabilitást hozott a nyugatnémet államnak Konrad Adenauer 20:20
- Hetvenkét évig szolgált a legsikeresebb osztrák hadvezér, Joseph Radetzky 18:05
- Az államként működő olasz maffia vallásos jelképei 16:05
- Mi volt Nofertiti varázsának titka? 15:04
- Kire mondták először: First Lady? 10:35
- Mitológiai lények, melyektől rettegtek a múltban 09:50
- A felejthetetlen szerelem jelképe lett a „paloták koronája” 09:05
- A kvantumbiológia mellett a női nemért is rajongott Erwin Schrödinger tegnap