2024. tél: Szoknyával a politikában
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Hatalmas Super 8-as filmarchívum indult az interneten

2011. december 16. 16:43 MTI

Elindult a világ egyik legnagyobb, folyamatosan bővülő, Super 8-as filmeket, filmrészleteket tartalmazó archívuma - jelentették be a super8.hu munkatársai pénteken a fővárosban tartott sajtótájékoztatójukon.

Krasznai János alapító elmondta: már 11 éve gyűjtik a 8 milliméteres filmeket, és eddig közel 2000 órányit digitalizáltak közülük; a filmek témája változó, de elsősorban családi, közösségi témákat dolgoznak fel - tette hozzá.

A gyűjteményben az előző század 20-as éveitől - tehát a kézi kamerák megjelenésétől - a rendszerváltásig, vagyis a videokamerák elterjedéséig szerepelnek anyagok. A filmek alkotói elsősorban magyarok - fűzte hozzá.

Kurucz Márton filmkutató-restaurátor, a super8.hu munkatársa a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a honlapon rengeteg privát és amatőr filmet összegyűjtöttek. Az archívumban szabadon lehet keresni, a filmek pedig megvásárolhatók - tette hozzá.

A kutató elmondta azt is, hogy rengeteg anyagot találtak a II. világháború előtti időszakból, amikor Magyarországon virágzott az amatőr filmezés. Ezek többnyire jól megrendezett jelenetek vagy filmek, hiszen akkor még nagyon drága volt a nyersanyag, amire forgattak, törölni pedig nem lehetett - mondta.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tél: Szoknyával a politikában
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
12 450 ft 9 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár