Felcsúton a Puskás-hagyaték
2011. november 9. 11:11 MTI
Hamarosan bemutatják Puskás Ferencnek, az Aranycsapat legendás futballistájának teljes hagyatékát, amely több mint kétéves előkészítő munkát követően érkezett meg a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémiára (PFLA).
Korábban
Az intézményben tartott, Puskás Ferenc halálának ötödik évfordulója tiszteletére rendezett keddi sajtótájékoztatón Orbán Viktor miniszterelnök, a PFLA alapítója Puskás Ferenc özvegyétől vehette át a hagyaték utolsó, legnagyobb becsben tartott darabját, az 1952-es helsinki olimpián nyert aranyérmet.
"Ennek a hagyatéknak a bemutatása hozzásegítheti a fiatalokat ahhoz, hogy a zsenik ne csak menjenek, hanem jöjjenek is" - mondta beszédében Orbán Viktor azt követően, hogy a jelenlevők egyperces néma csenddel adóztak az elmúlt időszakban elhunyt magyar labdarúgók, így Albert Flórián és Szojka Ferenc, valamint a futballhoz közel állók emlékének. "Ígérem, Öcsi bácsi emlékéhez és zsenialitásához híven fogunk vigyázni erre a hagyatékra" - tette hozzá a kormányfő, aki a PFLA felügyelőbizottságának elnökétől átvette a hagyatékot tartalmazó húsz láda kulcsait is.
A felbecsülhetetlen értékű hagyaték kezeléséről a hamarosan megalakuló Puskás Intézet gondoskodik majd. A részletek kidolgozásával Szöllősi Györgyöt, a PFLA kommunikációs igazgatóját, míg a pénzügyi feladatokkal Lázár Vilmos hétszeres világbajnok fogathajtót bízták meg. A sajtótájékoztatón egy három és fél perces filmben idézték fel azt az eseménysort, amelynek végén a hagyaték Spanyolországból Magyarországra került. Szöllősi György elmondta: a húsz láda és két bőrönd elképesztő mennyiségű emléket őriz az Aranycsapat kapitányáról. "Egyetlen láda felnyitásakor több ezer fotóra bukkantunk, ami a többszöröse annak, mint amennyit hosszú évek kutatómunkája alatt sikerült korábban beszerezni" - fogalmazott.
A hagyatékban olyan különleges érdekességeket is találtak, mint például edzésjegyzetek, amelyekbe Puskás régi magyar nóták szövegét írta, vagy éppen egy írógéppel készített önéletrajz egy része. Olyan emléklap is előkerült, amelyet egy Anglia-Világválogatott mérkőzést követően minden játékos, így Eusébio és Bobby Chartlon is aláírt.
A sajtótájékoztatón többek között részt vett Buzánszky Jenő, az Aranycsapat tagja, valamint a Nemzet Sportolói közül Portisch Lajos, Rejtő Ildikó és Kulcsár Győző. Az eseményen elhangzott, hogy kedden Mexikóban felavatták a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) által is elismert Hírességek Csarnokát (Hall of Fame), amelybe 15 futballistát, köztük Puskás Ferencet is beiktatták.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
17. A náci Németország jellemzői
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- Már 1918-ban lépéseket tett az egyesülés felé Németország és Ausztria
- 12 ezer, Argentínában élt náci nevét tartalmazó listára bukkantak
- Tökéletes ürügy volt a szabadságjogok megszüntetésére a Reichstag felgyújtása
- A háború utolsó napjaiban megpróbálta átvenni Hitlertől a hatalmat Hermann Göring
- Máig nem tudni pontosan, hány roma áldozata lehetett a holokausztnak
- Miért foglalkoztatták az ikrek az embereken kísérletező náci tudósokat?
- Két falu teljes kiirtásával bosszulták meg Reinhard Heydrich halálát a nácik
- Elhunyt a sobibóri haláltábor utolsó túlélőinek egyike
- Pompeji titkait a modern technológia fejtheti meg 09:05
- A nevettetés és az önirónia nagymestere volt Kabos László tegnap
- Utasszállítóból lett hadihajó az óceán királynője, a Queen Mary tegnap
- A brüsszeli Bartók-fesztivál szakmai előadásokkal és koncertekkel várja az érdeklődőket tegnap
- Korunk kettőssége rajzolódik ki a Szépművészeti Múzeum Kitalált világok című kiállításán tegnap
- A Szent Szövetség egyesítette Európa nagyhatalmait a forradalmak ellen tegnap
- Többször kerültek életveszélybe a Földet vitorlással megkerülő Fa Nándorék tegnap
- A felekezetek területi elkülönülését alapozta meg az augsburgi vallásbéke 2024.09.25.