2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Megemlékeztek Mikes János püspökről

2011. november 4. 16:09 MTI

Gróf Mikes János egykori szombathelyi megyés püspökről emlékeztek meg pénteken Szombathelyen.

A megyeháza dísztermében tartott emlékkonferencián Veres András szombathelyi megyés püspök mondott köszöntőt. Szólt arról, hogy a Szombathelyi Egyházmegyében Mikes János emlékévet hirdettek, ennek része volt az a néhány nappal ezelőtti egyházmegyei hittanvetélkedő, amelynek középpontjában Mikes János életútja és tevékenysége állt. Az emlékévhez kapcsolódik a Mikes-emlékkiállítás is, amely csütörtökön nyílt meg a Szombathelyi Egyházmegyei Levéltárban. Az emlékkonferencia nyitó előadásában Bakó Balázs történész vázolta fel a püspök életpályáját, egyházi szolgálatainak állomásait.

Mikes János 1876-ban született. Az innsbrucki szeminárium diákja volt, 23 éves korában szentelték pappá. A székelyföldi Gyergyóalfaluban káplán, majd plébános lett, öt év elteltével Székelyudvarhely plébánosává nevezték ki, megkapta a főesperesi címet is. Ferenc József császár 1911. november 15-én nevezte ki szombathelyi megyés püspökké.

Nagy lendülettel látott munkához, bevezettette a villanyvilágítást a székesegyházban és a püspökvárban, megalapította az egyházmegyei takarékpénztárat, egyházi kiadót indított, és napilappá fejlesztette a Szombathelyi Újságot. Az első világháború kitörése után fontos feladatának tekintette a hátország szervezését, a karitatív tevékenységet, gyermekotthonokat hozott létre, a Püspöki Elemi Iskolában és a répceszentgyörgyi püspöki kastélyban kórházat rendezett be a vöröskereszt segítségével. Kétszer utazott a frontra, hogy az egyházmegyéjéből frontszolgálatot teljesítő katonákat meglátogassa.

1919-ben letartóztatták és internálták. Mint "ellenforradalmár püspök" ezekben a hónapokban lett országosan ismert; kemény, elveiben megingathatatlan főpap képe rajzolódott ki róla. Legitimista meggyőződése és elkötelezettsége tovább erősödött. Mikes János a püspöki karon belül mindvégig a Habsburg-család, IV. Károly, majd Ottó elkötelezett híve maradt. A megyéspüspök 1935 decemberében megromlott egészségi állapota miatt nyugalomba vonult, hátralévő éveit a Szentszék engedélyével a répceszentgyörgyi püspöki kastélyban töltötte. A szovjet csapatok bevonulásakor 1945. március 29-én a kastély lépcsőfordulójában összeesett és meghalt.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár