2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Fotókon a Közel-Kelet Nazca-vonalai

2011. szeptember 16. 08:10 Live Science

Több ezer, a perui Nazca-vonalakhoz hasonló geoglifa található a Közel-Keleten, ahol légifelvételekkel sikerült azonosítani a több tíz méter átmérőjű köröket.

A régészek által „kerekeknek” nevezett szimbólumok változatos formájúak, közös jellemzőjük, hogy szinte mindegyik kör alakú, maguk a „küllők” pedig eltérő alakban lettek kialakítva. A kutatók szerint legalább kétezer évesek lehetnek a kőformák, s általában lávamezőkön találhatók.

„Jordániában sokkal több ilyen formával találkoztunk, mint akár Peru esetében, ráadásul ezek sokkal nagyobbak és idősebbek” – nyilatkozta David Kennedy, a Nyugat-Ausztrál Egyetem ókortudománnyal foglalkozó professzora, aki felfedezéseit a Journal of Archaeological Science következő számában megjelenő tanulmányában foglalta össze.

Az eredetileg római kori régészettel foglalkozó szakember egy a Királyi Légierő kötelékébe tartozó, a húszas években légipostai szolgálatot teljesítő pilóta feljegyzéseit olvasva fordította figyelmét Jordánia felé. 1927-ben Percy Maitland romokról szóló írást jelentetett meg az Antiquity akkori számában, amelyben leírta, hogy a köveket „láva-országban” látta, a beduinok pedig a „régiek munkájaként” utalnak rájuk.

Kennedy és csapata légifelvételeket, illetve a Google Earth fotóit elemezte, mivel a helyszínen igen nehéz őket feltérképezni. „Amikor terepen van az ember, bizonyos esetekben lehet mintákra következtetni, de ez egyáltalán nem könnyű. Ha viszont néhány száz méter magasból szemléljük a formákat, minden más lesz” – magyarázta Kennedy, aki szerint a formák sokat változhattak az évszázadok során, mivel az emberek úgy közlekedtek keresztül-kasul a területen, hogy gyakorlatilag nem tudták, mi van a lábuk alatt.

Néhány kerék önmagában áll, de a legtöbb egy struktúrában helyezkedik el. Szaúd-Arábiában derékszögű alakzatok is vannak, ezek a küllők számából és elhelyezkedéséből ítélve asztronómiai funkcióval bírhattak. Egyes formák közelében kőhalmok találhatók, s talán ennek tudható be, hogy korábban házaknak vagy temetőknek sejtették a funkcióját tekintve egyelőre ismeretlen célból épített kőformákat.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár