Murányi Gábor

Magyar írók szilenciumban

A szilencium a cenzúra egyik legsajátosabb válfaja: nem a művet, vagy annak néhány részletét, hanem az alkotót célozzák meg totális elhallgattatással. A szilenciumot többnyire titokban és határozatlan időre rótták ki, a feloldás, feloldozás nagyban függött a hatalom kényétől, érdekétől, illetve az érintett együttműködési hajlandóságától. Cikkünk a számlálhatatlanul sok elnémítási históriából néhány jellegzetes és emlékezetes huszadik századi magyarországi esetet emel ki.

„Sajnáljuk, hogy az utókor ítélőszéke előtt a miénknél komolyabb törvény alá kell esnie.” 1943 tavaszán közös nyilatkozatban fogalmazott így Erdélyi Józsefről a népi írók azon csoportja, amely ekkorra megunta, hogy a nyilasok táborába szegődött egykori küzdőtársuk valamely szélsőjobboldali orgánumban nem csak a „fajidegenekbe” kötött bele folyamatosan, de beléjük is. Illyés Gyulát például „géppisztolyos, sereghajtó zsidó politruknak”, Veres Pétert „zagyva bolseviknek” nevezte. Baráti figyelmeztetésük inkább olaj volt a tűzre: 1944 nyarán Erdélyi már halállal fenyegette meg a korábban a fajelmélettel is kacérkodó, ám a magyarországi zsidóság deportálása idején tüntetőleg csendes – s mint ma már tudható, zsidó írótársait is bújtató – Németh Lászlót, „ha cinkosul hallgat” tovább.
A szóban forgó nyilatkozat váteszinek bizonyult: 1945 után Erdélyi a háborús bűnösök listájára került, s két esztendei kilátástalan romániai bujkálás után kényszerűségből feladta magát. A magyar népbíróság 1947-ben 3 évi börtönre ítélte azt a költőt, akinek nevéhez elválaszthatatlanul hozzáforrt az 1937-es Solymosi Eszter vére című antiszemita heccvers („úgy ölték meg… mint egy tokos, pihés libát… Égre kiáltom akkor is, ha élettel és vérrel tilos, leírom akkor is, ha rögtön lángot vet a szűz papíros”), vagy az 1944-es deportálások után publikált A zsidókról című „mérlegvonás” („Hányszor mondtam a zsidónak / hogy ne bízza el magát / Viselheti most, ahány van / azt a sárga csillagát.”)

Kinek az éneklő madara?

A szélsőjobboldal emblematikus poétájának bírósági pere és ítélete a maga idején (majd a rendszerváltás után ismét) sajtó- és irodalomtörténeti polémiák sorát váltotta ki. Számos kortárs (majd utókori krónikás) vélte úgy, hogy a habzó szájjal uszító költő esetében feltűnően enyhe ítélet született; egyébként a rá kiszabott büntetést sem kellett leülnie, 1948 tavaszán – a kisnyilasoknak megbocsátást ígérő kommunista párti kezdeményezésre – kegyelemmel szabadult. Mindez azonban nem változtatott azon, hogy az 1945 után a fasiszta szerzőként indexre került Erdélyinek egyáltalán nem nyílt tér. 1954 februárjában viszont az Irodalmi Újságban - mondhatni váratlanul - megjelent négy új verse. Az elsőnek Visszatérés volt a címe. A költő a szocialista realista módi szerint előbb önkritikát gyakorolt („Megtagadom magamban azt az embert, / ki különbséget tett nép és nép között”), majd új hűséget esküdött („A haladó eszmének és hazámnak, / a magyarnak, hűséggel tartozom; / az ő éneklő madara vagyok, / e ráköszöntött világtavaszon”).

A kilenc esztendei – soha be nem jelentett, határidőhöz nem kötött – szilencium véget ért. Ennek okát Standeisky Éva ezredfordulós tanulmányában a Rákosi-korszak nagypolitikai libikókáiban találta meg. A kommunisták szemében változatlanul népinek tekintett Erdélyi korántsem egyedüliként volt elhallgattatott a táborából. Amikor pedig a kultúrdiktátor, Révai József csillaga egy időre éppen leáldozóban volt, s az általa kiszorított Kodolányi János és Sinka István éppen visszatérőben volt az irodalmi életbe, az összeférhetetlenségéről ismert Erdélyit ellenpontul, megosztó személyiségként engedték megszólalni. A feltételül szabott önkritikus versre a hatalomnak már csak azért is szüksége volt, mert Erdélyi példát mutatott a feltétlen behódolásra. Noha Erdélyinek 1978-ban bekövetkezett haláláig még 10 kötete jelent meg, a visszatérés súlytalan és – az újrajelentkezés körüli kisebb palávert leszámítva – visszhangtalan maradt. Ominózus, embertelenséget hirdető verseivel ugyanis kiírta magát az irodalomból.

A teljes cikk a 2012 őSZ számunkban olvasható.

Rendelje meg a kiadványt!
megrendelem a számot
Előfizetés egy évre (4 szám)
Bankkártyás vásárlás esetén 25% kedvezmény

A 4. lapszámot ajándékba adjuk.

6368 Ft helyett

4776 Ft

Banki átutalás, csekkes fizetés esetén 20% kedvezmény

6368 Ft helyett

5085 Ft

Előfizetek a magazinra
kérdésem van az előfizetéssel kapcsolatban
X
Megjelent a Múlt-kor történelmi magazin 2014. őszi száma