2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Feltárják a magyar királyság legrégibb templomát

2011. augusztus 7. 19:13 MTI

A középkori magyar királyság legrégebbi temploma is lehet az a templommaradvány, amelyet régészek Gyulafehérváron a római katolikus székesegyház közvetlen szomszédságában tártak fel - írta a hétvégén a Szabadság című napilap.

A kolozsvári újság beszámolt arról, hogy a gyulafehérvári római katolikus érsekség régészei i.sz. 1000 körül vagy akár néhány évtizeddel korábban épített, bizáncias alaprajzú templomot tártak fel.

A tavasszal és nyáron végzett feltárási munkálatok során felszínre került a félköríves szentélyapszis alapozása, a hajó északi, nyugati és déli oldalfalainak több maradványa, valamint annak északnyugati sarka egy falrészlettel, illetve a hajó négy központi, egykor kupolát hordozó pillérének alapozása.

Daniela Marcu Istrate régész szerint Erdély, sőt talán az egész középkori magyar királyság legrégebbi temploma bukkant a felszínre, amelyet az erdélyi Gyula, vagy az államalapító Szent István építhetett, de amely a 11. század második felében, az új római katolikus székesegyház építésének idején már romokban állt. Mint mondta, az úgynevezett görögkereszt alaprajzi típus a bizánci építészetre jellemző, ezért valószínű, hogy a templom valóban a X. században épült, amelyet ebben az esetben az erdélyi Gyula, Szent István anyai nagyapja alapított. Ha az épület a 11. század elején készült, akkor viszont már Szent István uralkodásához köthető - mondta Istrate.

Kovács András, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem művészettörténet professzora szerint valóban nem zárható ki, hogy esetleg az erdélyi Gyula korában, a 950-es években emelték ezt a templomot bizánci misszionáriusok. A művészettörténész szerint a templom töredékesen és esetlegesen fennmaradt részletformái valóban az úgynevezett görögkereszt alaprajzú, Bizáncban kidolgozott és kedvelt templomtípusra emlékeztetnek, azonban a nagyon egyszerű alaprajzról egyértelműen nem tételezhető fel, hogy csak Bizáncból, s például nem Itáliából, Velence környékéről vagy a Balkán nyugati részéről származott. Szerinte az sem bizonyos, hogy feltétlenül a görög rítusú egyház terjeszkedésének az emléke.

Kovács hozzátette: a körülmények egyelőre azt sem teszik lehetővé, hogy válasszunk Gyula és Szent István kora között. A művészettörténész szerint a feltárt templommaradvány gazdagítja a székesegyház épületegyüttesének eddig ismert történetét, a lelet tudományos értelmezése új adatokkal szolgál az erdélyi kereszténység és az erdélyi püspökség kezdeteinek a történetéhez. Marton József egyetemi professzor, a gyulafehérvári székeskáptalan nagyprépostja szerint a lelet megerősíti, hogy a 10. században Gyulafehérvár már egyházi központ volt.

A feltárt templomot augusztus 20-a után betemetik, fölötte zöldövezetet létesítenek, az egykori falak vonalát pedig a felszínen jelzik ki. A régészek szerint az állagmegőrzésnek ez a legmegfelelőbb módja, és ha a további kutatásokhoz lesz megfelelő technológia, a helyszín bármikor feltárható és bemutatható. Szász János kanonok, az érsekség gazdasági igazgatója közölte, hogy a feltárást részben az érsekség finanszírozta, teljes támogatását pedig a román kulturális tárca és a magyar Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium vállalta.

Az erdélyi püspökséget (I.) Szent István király alapította 1009 táján, s központja a gyulafehérvári várban volt, ahol a mostani székesegyház is található. A csak ásatásokból ismert 11. századi, úgynevezett I. székesegyház háromhajós, egyetlen félköríves apszisú bazilika volt, alapfalainak vonalát ma csak a mellékhajók padozatán jelzi eltérő színezésű vonal. Ezt az épületet a 12-13. század fordulója után váltotta fel az ugyancsak bazilikális elrendezésű, de jóval nagyobb székesegyház, amely ma is látható. A feltárt templom az eddig ismert úgynevezett I. székesegyház előtt épült keresztény templom.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár