Apolló Traianus fürdői alatt
2011. augusztus 1. 08:13 MTI
Apolló istent és egy múzsát ábrázoló mozaikot találtak a római Oppius-dombon, Traianus fürdői alatt, két percnyire a Colosseumtól.
Korábban
„Nagyon fontos felfedezésről van szó. A mozaik tökéletes állapotban maradt fenn, és bizonyossággal megállapítható, hogy i.sz. 64 és 109 között keletkezett” – közölte Umberto Broccoli, Róma város kulturális javainak főintendánsa.
A mozaik 16 méter széles és legalább 2 méter magas. Még ha alapjai hiányoznak is, azonosítható egy Apolló istent ábrázoló meztelen férfi, akinek színes lepel van a vállán és kithara (ókori pengetős hangszer) a kezében.
A leletre a városközpontra vonatkozó régészeti hasznosítási terv munkálatai közben bukkantak rá. A terv célja, hogy a műemlékek minél inkább megközelíthetőbbek legyenek a nagyközönség számára. A mozaik az egyik olyan alagútban található, amelyet Traianus császár (uralkodott 97-117-ig) építetett a nevét viselő fürdők alá. 1998-ig ezekben a földalatti alagutakban a főváros parkjainak karbantartásához szükséges felszereléseket tároltak.
A kavicsok és a por mögött egy nagy freskót találtak. Ez indította a régészeket arra, hogy további kutatásokba fogjanak, és két másik mozaikot is találtak a sajtónak pénteken bemutatott Apolló-mozaikon kívül. „Most az alapozást kell megtalálni. Be akarjuk fejezni az ásatást, és látogathatóvá kívánjuk tenni, de ehhez összesen 680 ezer euróra (184 millió forint) van szükség, ebből 200 ezerre (54 millió) minél előbb, mert a munkákat már elkezdtük” – jelentette ki Dino Gasperini városi tanácsos.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
hadtörténet
- Hetvenkét évig szolgált a legsikeresebb osztrák hadvezér, Joseph Radetzky
- Máig számtalan kérdőjel lengi körül George Patton tábornok autóbalesetét
- A német katonákat is meglepte a Vörös Hadsereg kegyetlensége
- A finnek meglepetésszerű győzelmet arattak a szovjetek felett a kolbászháborúban
- Végigharcolta a 20. század nagy háborúit Adrian Carton de Wiart
- Nem várt következményekkel járt a Pearl Harbor-i támadás
- Valósággal befagyott a németek Moszkva elleni támadása
- Rejtély, miért fordult vissza Hannibál Róma kapuja előtt
- Megpecsételte Napóleon sorsát a végzetes oroszországi hadjárat
- Vígjátékba illő módon lopták el a Végzet kövét tegnap
- Nem is Dom Pérignon találta fel a pezsgőt? - 10 érdekesség a habzó italról tegnap
- Az űr meghódítására hívta fel az emberiség figyelmét Stephen Hawking tegnap
- A belháborúk mellett a változó klíma is okozta Tikal hanyatlását tegnap
- Évezredek művészeti öröksége találkozik a legmodernebb ipari technológiákkal a Vásárhelyi Kerámia Szimpóziumon tegnap
- Életének utolsó éveit házi őrizetben töltötte a zseniális Galileo Galilei tegnap
- Napjainkig heves vitákat gerjeszt Marco Polo keleti utazása tegnap
- A dzsungel mélyére menekült Kambodzsa véreskezű diktátora 2025.01.07.