2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

A párt és a politikai rendőrség 1956 után

2011. május 11. 09:03

Folytatódik az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában 2011 februárjában útjára indított előadássorozat: május 12-én Krahulcsán Zsolt a politikai rendőrség pártirányításának szabályozását mutatja majd be 1956 és 1962 között.

Krahulcsán Zsolt előadásában a párt és a politikai rendőrség sajátos kapcsolatának, a korai Kádár-korszak politikai rendőrsége pártirányításának kutatása során elért eredményeiről szeretne beszámolni - olvasható az ÁBTL tájékoztatójában. "Elsősorban a formális pártirányítási struktúrát mutatom be, az informális mechanizmusok írásbeli forrásokkal nem dokumentált módozataira kisebb súlyt helyezek."

Krahulcsán szerint ugyanis "általánosan elfogadott az a nézet, amely szerint a pártvezetés főképpen határozataival irányította a politikai rendőrséget. Az MSZMP ezen túlmenően azonban egyéb módszerekkel is érvényesíthette befolyását. A politikai rendőrség vezetőinek párttitkárok által történő beszámoltatása, sőt egyes párttitkároknak, illetve a politikai rendőrség pártszervezeteinek az állambiztonsági munkába történő közvetlen beavatkozása, vagy a pártszervezetek által gyakorolt pártfegyelmi hatáskör, a politikai rendőrség tagjainak politikai/szakmai beiskoláztatásai, a sokszor értelmetlennek tűnő kádermozgatások is ezt a célt szolgálták. Szintén a pártkontrollt erősítették az olyan garanciális elemek kialakítása, amelyek határok közé szorították a politikai rendőrséget a pártfunkcionáriusokkal szemben történő intézkedéseik során.

Ezért a témával kapcsolatban az alábbi kérdések merülhetnek fel: Hogyan értelmezhető a párt irányító és ellenőrző funkciója? Vajon a párt testületeinek „csak” azt kellett figyelniük, hogy az állambiztonsági szervek az aktuális, a párt által meghatározott irányvonal szerint tevékenykednek-e, vigyázva, hogy ne „nőjenek a párt feje fölé”, vagy ezen túlmenően az állambiztonsági munka ellenőrzése, irányítása is a feladatuk volt?

A helyi MSZMP szervek vagy éppen a párt vezető testületei, a központi pártszervek rendelkeztek-e erősebb irányító, kontrolláló hatáskörrel? S valóban éltek-e a formális szabályozás által nyújtott lehetőségekkel, vagy a helyi viszonyok „felülírták” a központi előírásokat? Az előadásban ezekre a kérdésekre keresem a választ ügyelve arra, hogy ne monoton határozatismertetés és szabályozástörténeti monológ legyen, hanem konkrét példákat hozzak fel; ezért a fegyelmi helyzetről, a pártszervezeteknek az állambiztonsági munkában való beavatkozásáról szólnék bővebben."

Az előadásra 2011. május 12-én, 15 órakor, az ÁBTL aulájában kerül sor (Budapest, VI. ker. Eötvös utca 7.).

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár